Manapság a szuverenitás szót sokan az állampárthoz kötik, amely Szuverenitásvédelmi Hivatalt működtet. Az úgynevezett szuverenisták Európa-szerte uralomra törnek. A szavak abuzálása azonban nem szünteti meg az értelmes jelentésüket.
Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Hogyan lehet érdemben beszélni az Izrael-Hamász háborúról? A tudásszociológia eszközeinek segítségével kerestünk választ.
Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Miklósi Zoltán |
2010-12-23
Az elmúlt fél évben a kormánytöbbség demokratikus jogállam ellen intézett támadásai elérték azt a kritikus tömeget, amikor arról beszélhetünk, hogy a lépések együttes hatására áttört az alkotmányosság fala.
Winter Ádám |
2010-12-21
Tóth Gábor Attila |
2010-12-20
A készülő alkotmány pártolói a lengyel mintát emlegetve igénylik az ezeréves történelem és a keresztény vallás megjelenítését. A javasolt szövegek azonban ellentétesek a preambulum rendeltetésével, és beszédes torzói a lengyel megoldásnak.
Muraközy Balázs |
2010-12-20
A kormány szándéka szerint az élelmiszerboltok a jövőben nem adhatnák el a költségeknél olcsóbban a kenyeret. Az intézkedést elvileg is nehéz megindokolni, de a gyakorlatba való átültetés nehézségei mutatják valódi abszurditását.
Winter Ádám |
2010-12-14
Porlaky |
2010-12-14
Tóth Balázs Gergely |
2010-12-13
Váradi Balázs |
2010-12-13
A közgazdász számokba foglalt fokozatokban, átváltásokban, nem pedig vagy-vagyokban látja a világot. Ez nem a vizsgálat tárgyából, hanem a közgazdaságtan módszertanából következik.
Sólyom Péter |
2010-12-13
A kormány új alkotmányos alapokra helyezte a véleménynyilvánítás szabadságát, és ennek megfelelően alakította át a médiarendszert. A szabályok egy része azonban még a módosított alkotmány szerint is alkotmányellenes.
Labanino Rafael |
2010-12-13
Nincs egyszerű összefüggés a kormányok parlamenti többségének nagysága és a hosszútávú reformok valószínűsége között.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.