Úgy tűnik, fordulat állt be az EU Orbán-kormányhoz való viszonyában. Az európai tagállamok végre elszánták magukat arra, hogy költségesebbé tegyék a magyar autokrata rendszer fenntartását.

Az alkotmányos helyreállításnak akkor van legnagyobb esélye a sikerre, ha a legalitás elvét ki tudja szabadítani a rajta élősködő autokratikus rezsim eszköztárából.

A nemzetállamok és a válságban lévő EU is képtelen biztosítani a menekülők emberi jogait. Csak a nemzeti kultúrának hazudott autokrácia és a technokraták uralta föderalizmus között választhatunk?

Az Alkotmánybíróságnak mihamarabb döntenie kell arról, miképpen viszonyul az Alaptörvény negyedik módosításában kimondott alkalmazási tilalomhoz. Úgy tűnik, a hangsúlyváltás elkerülhetetlen, de a gyakorlat nem kényszerül visszafordíthatatlan irányváltásra. 

Az Alaptörvény negyedik módosításában nincsenek meglepetések, az alkotmányozó többség azokat a politikai céljait kívánja szentesíteni, amelyek már korábban ismertek voltak. A változtatás módja és hangneme azonban egy új minőséget jelez, nyíltan tagadja a jogállami hagyományt, és az önkorlátozó hatalom autokratikus felfogását követi.

Egy olyan demokratikus közösségben, amely a szabad és nyílt vitából építkezik, a történészek felelőssége megőrizni a történelem értelmezéséről folytatott vitát a források közelségében. De a történészek azért is felelősek, hogy ez a vita sikeres legyen.

Nem a legitimizmus szellemét kellene újraéleszteni, hanem a magyar köztársasági hagyományt megbecsülni. Csak erre épülhet fel a jövőben egy elismerésre méltó közösségi politikai identitás.

A világsajtó cikkei és az unió politikusainak nyilatkozatai azt jelzik, hogy Európában újra van „magyarkérdés”. De vajon tudnak-e tanulni a magyarok történelmi hibáikból?

Számon kérhetőek-e az emberi jogok a muszlim hitűeken? Az Európa-szerte fellángoló multikulturalizmus-vitáknak és a globális társadalom jövőjének egyik alapvető kérdése ez.

A kormány új alkotmányos alapokra helyezte a véleménynyilvánítás szabadságát, és ennek megfelelően alakította át a médiarendszert. A szabályok egy része azonban még a módosított alkotmány szerint is alkotmányellenes.

Aki a multikulturalizmus végét hirdeti, és az iszlámellenes kultúrharc szolgálatába áll, nem védi, hanem aláássa a demokratikus jogállamot, és hátráltatja a bevándorlók beilleszkedését a multikulturális német társadalomba.

Fogy az esély, hogy a parlament és az államszervezet nem válik teljesen a kormány játszóterévé. Az elhatalmasodó kormányzatot a nyilvános jogalkotás törvényben elismert elvei fékezhetnék. Az eddigi gyakorlat nem kedvez a racionális vitának.

A parlamenti többség új alkotmányt akar. Az alkotmányról hangoztatott nézetek azonban homályosak és zavarosak, az új alkotmányos szokások pedig rendkívül aggasztóak. Nem sugárzik belőlük a megegyezés készsége, csak a változtatás akarása.

A német alkotmánybíróság tekintélye nem a bírói személyiségekre, hanem a testület színvonalas határozataira és az alkotmányos elvek iránti elkötelezettségre épül. A határozatok, ritka kivételektől eltekintve, nagy többséggel születnek. Az ítéletekhez a pártok kooperatív alkotmányos szokásai adják a politikai hátteret.