A jelenlegi politikai rendszer strukturális válságba jutott. Ebben a helyzetben a Tisza Pártnak a választási rendszer reformjának ígéretével kell garanciát adnia a többi ellenzéki szavazó számára a jövőbeli, tisztességes politikai versenyre.
A szemünk előtt válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az Orbán Viktor által felépített rendszer mennyi területen mondott csődöt. Minél többen látják ezt be, annál jobb esélye van, hogy társadalmi támogatottságot kapnak alternatív törekvések.
Manapság a szuverenitás szót sokan az állampárthoz kötik, amely Szuverenitásvédelmi Hivatalt működtet. Az úgynevezett szuverenisták Európa-szerte uralomra törnek. A szavak abuzálása azonban nem szünteti meg az értelmes jelentésüket.
Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Sárosi Péter |
2011-01-27
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint új drogstratégiára van szükség, mivel „az elmúlt évek drogstratégiája, mely a hangsúlyt a drogliberalizációra és az ártalomcsökkentésre helyezte, nem követhető”. A drogpolitikai viszonyokat kevésbé ismerő emberekkel könnyen el lehet hitetni, hogy az előző ballib kormányzat olyan politikát folytatott, amely „kedvezett a drogliberalizáció mellett elkötelezett holdudvarnak, egy szűk megélhetési lobbinak és közvetetten azoknak is, akik hasznot húztak a nem tiltott, de egészségre ártalmas szerek, sok esetben kábítószerek forgalmazásából”. Ha azonban górcső alá vesszük a kormányzati verdiktet, rá kell jönnünk, hogy az több sebből is vérzik. Sőt, mondhatjuk, elvérzik.
Winter Ádám |
2011-01-26
Sólyom Péter |
2011-01-25
A világsajtó cikkei és az unió politikusainak nyilatkozatai azt jelzik, hogy Európában újra van „magyarkérdés”. De vajon tudnak-e tanulni a magyarok történelmi hibáikból?
Tóth Gábor Attila |
2011-01-23
A magánnyugdíjat, a médiát, a közszolgálati státuszt és sok más területet átalakító törvények ügyében tengernyi alkotmányossági beadvány készült. A kérdés most az, hogy van-e még intézményi ellensúlya a kormánytöbbségnek. Az idő lassan lejár.
Mink Júlia |
2011-01-20
A strasbourgi bíróságon akkor is megindulhat az állam elleni eljárás, ha még nem történt jogsértés, de a panaszos igazolja: egy őt közvetlenül érintő törvény miatt annak veszélye nyilvánvaló, és folyamatosan jelen van. A magyar sajtó számára ilyen lehet a médiatörvény.
Tóth Balázs Gergely |
2011-01-18
A gyógyszertárak működésének új szabályai a tulajdonosok és a gyógyszerészek háborújához vagy békés jogszabály-kerüléshez vezethet. A változtatás nem a gyógyszerészek érdekeltségét és befolyását növeli, hanem az adminisztrációs költségeket.
Winter Ádám |
2011-01-18
Miklósi Zoltán |
2011-01-17
A médiatörvény körül kialakult nemzetközi botrány jelentősen szűkíti a kormányzat mozgásterét a további jogállam-korlátozó lépések tekintetében. Vezetői a teljes elszigetelődés és a visszavonulás közötti választásra kényszerülhetnek.
Sik Domonkos |
2011-01-17
A heves külföldi bírálatok nyomán a miniszterelnök elfogadta, hogy a médiatörvény ügyében alá kell vetnie magát az Európai Unió döntésének. Kecskére bízta a káposztát?

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.