Pocsék üzenete van annak, ha egy állami felügyelet alá került cég nem tesz eleget a bíróság által megállapított fizetési kötelezettségének.

Ugye, ismerik azt a népmesét, amely úgy kezdődik, hogy „Elindult a cigány csávó a Merdzsójával a szociális segélyét felvenni”? Meg azt, amelyik arról szól, hogy a magyar munkanélkülit a rendszerváltáskor kitették a megszűnt munkahelyéről, és azóta sem dolgozik. Meg hogy a gyereke nemhogy nem dolgozik, de az iskolát sem végezte el, és nem is akar dolgozni. Vagy hogy azért nem akar hivatalosan dolgozni, mert úgyis dolgozik feketén.

Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése a mérlegelési képesség hiányát mutatja. Ez a beállítódás azonban szétfeszíti a konszolidált jogállam kereteit. Nem lehet egyidejűleg fenntartani a forradalmi dinamikát és az alkotmányos berendezkedést.

A kormány jelentősen csökkentette a magasabb jövedelműeket sújtó adókat, és „kölcsönvett” 14 havi nyugdíjpénztári befizetést. Mit tesznek ilyenkor a racionális szereplők? Elköltik a náluk maradt pénzt, vagy inkább a párnájuk alá helyezik?

A kormányfő káros monstrumnak tartja az alkotmányt és szószólóját, az Alkotmánybíróságot, amelytől igyekszik megszabadulni. A küzdelem eldőlni látszik, de még alakíthatják váratlan fordulatok. 

A Harvard Egyetem jogi karának dékánja néhány hónapja jelentette meg In Brown’s Wake című könyvét, amely a Legfelső Bíróság Brown versus Board of Education ügyben hozott, mérföldkőnek számító döntésének máig ható következményeit vizsgálja. Az ítélet 1954-ben kimondta, hogy alkotmányellenes elkülönítve tanítani a közoktatási intézményekben a fekete és a fehér diákokat és megtagadni a feketéktől az egyenlő oktatási lehetőségeket. 

Az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése az alkotmánybíráskodás végét jelentheti, és előrevetíti, mi várható az új alkotmánytól. Most csak az alkotmányhű konzervatívok vannak abban a helyzetben, hogy korlátozzák a kormányfő törekvéseit.

Akkor alkothatunk demokratikus közösséget, ha nem állítunk olyat, hogy a politikai rivális, amikor csak teheti, „ráront saját nemzetére”. És ha a megvert tüntetőben a jogsértés áldozatát vesszük észre, és nem a fenyegető politikai ellenfelet.