Manapság a szuverenitás szót sokan az állampárthoz kötik, amely Szuverenitásvédelmi Hivatalt működtet. Az úgynevezett szuverenisták Európa-szerte uralomra törnek. A szavak abuzálása azonban nem szünteti meg az értelmes jelentésüket.
Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Hogyan lehet érdemben beszélni az Izrael-Hamász háborúról? A tudásszociológia eszközeinek segítségével kerestünk választ.
Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Tendzin Gyaco |
2010-09-13
A huszonegyedik században élünk. A technológiai fejlődésnek és az emberi intelligenciának köszönhetően az ember belső és külső világát kutató tudomány egyre magasabb szinten áll. Ugyanakkor a világnak sok új problémával kell szembenéznie, amelyek nagy részét maga az ember okozta. A problémák többségének gyökere, hogy az emberi lények képtelenek kontrollálni nyugtalan elméjüket. Hogyan tartható kordában az elme? – erről szólnak a világ különböző vallási tanításai.
Kis János |
2010-09-13
Az idei választások győztese egymaga megszerezte az alkotmány módosításához szükséges parlamenti többséget. Ha az alkotmányba ütköző törvényt akar elfogadtatni, csak megváltoztatja az alaptörvény szövegét, és tervei előtt máris szabad az út. Csakhogy az alkotmány nem írható át tetszés szerint, „nemcsak betűje van, hanem szelleme is, amit tiszteletben kell tartani”. Ezt Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök nyilatkozta, még a választás előtt. Pokorni azóta hallgat. Ám attól még az elv, melyet cserbenhagyott, igaz. A demokratikus pártokat akkor is köti az alkotmánytisztelet, amikor az alkotmány betűje nem köti őket.
Tóth Balázs Gergely |
2010-09-11
Muraközy Balázs |
2010-09-11
A nők politikai szerepéről szóló vitákban a legtöbbször morális érvek támasztják alá a nők egyenlő képviseletét. Több közgazdász emellett azt is felveti, hogy a közösségi döntések hatékonyságát is növelheti a nők nagyobb bevonása a döntéshozatalba.
Porlaky |
2010-09-11
Simonovits Gábor |
2010-09-11
A modern társadalomtudományi kutatások képesek kimutatni a fontos intézmények hatását. Az elemzések azt bizonyítják, hogy a médiához való hozzáférés és a média függetlenségének csökkentése rontja a politikai elszámoltathatóságot.
Szigeti Tamás |
2010-09-11
2010 tavaszán jelentette be visszavonulását az amerikai Szövetségi Legfelső Bíróság legendás bírája, John Paul Stevens. Ezzel kezdetét vette az új főbíró választásának több hónapos processzusa.
Horn Dániel |
2010-09-11
Minden kormány célja a közszolgáltatások és ezen belül az oktatás minél eredményesebb működtetése. Az oktatás eredményes működtetésének egyik előfeltétele azonban az, hogy tudjuk, hogyan működnek az iskolák.
Dán Dávid |
2010-09-11
Matolcsy György gazdasági miniszter igencsak ambiciózus előrejelzéssel gazdagította, ha nem is közvetlenül az országot, de a gazdaságpolitikai folklórt. E szerint 2030-ra Magyarország eléri az EU átlagos jóléti szintjét.
Békés Gábor |
2010-09-11
A magyar bankadó bejelentését követően egyre több nyugati ország áll elő saját bankadótervekkel. Ám csak az elnevezés azonos; a német, francia vagy brit bankadó célja és mérete teljesen más, mint a magyaré.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.