Izgalmas idők állnak előttünk. Nemcsak a múlt érdekvezérelt elhallgatásaival és szőnyeg alá söpört, a ma nyomorához vezető bűneivel, hibáival kell tudni szembesülni – hanem a jövő nehezen kiszámítható és komoly kihívásokat tartogató várható fejleményeivel is.

A politizáló közvéleményt napok óta izgalomban tartó tandíjellenes tiltakozások és engedetlenségi akciók jelentősége értékelhető a tüntetésekre közvetlen okot adó szakpolitikai probléma szempontjából, és tágabb politikai összefüggésben, az Orbán-rezsim túlélési esélyei felől is.

Egy alkotmányos csel után ismét helyzetbe hozták az ultrákat. Bővül a szektoruk, nagypályások lesznek. Kell egy csapat, a lelátók viszont kongnak az ürességtől.

A kormányzás a „demokratikus illúzió” semmibevételével új szakaszba lépett. A tét immár a hatalmi harcok szimbolikus terének felszámolása, vagyis a tényleges erőszak kockáztatása.

A kormányzat újra alkotmányos indok nélkül korlátozza a civil szervezeteket és a sajtót.

Az Együtt 2014 nagy igényekkel lépett a porondra. Kérdés: ezek miként valósíthatók meg?

2012. október 16-i ítéletében az Európai Unió Bírósága nem tartotta az Európai Unió jogába ütközőnek, hogy három évvel ezelőtt Szlovákia megtagadta Magyarország köztársasági elnökének belépését az ország területére.

Nagyjából másfél évvel a 2014-es választások előtt a politikai csata fő kontúrjai egyre világosabban kirajzolódnak. Tavasszal vagy a nyár elején még nem volt teljesen kizárható az a forgatókönyv, hogy a kormánytöbbség gyorsan megállapodik az Unióval és az IMF-fel, kihasználja az ebből nyerhető piaci bizalmat és kiszámíthatóságot, és elindul vissza a 2010 ősze óta üresen hagyott politikai közép felé.

A turul folyamatosan visszatérő madarunk, egyaránt megél a városban és vidéken is.

Az Orbán-kormány megbukott. Lesz-e, aki leváltsa? Előszó október 23-ához.