Az Alaptörvény negyedik módosításában nincsenek meglepetések, az alkotmányozó többség azokat a politikai céljait kívánja szentesíteni, amelyek már korábban ismertek voltak. A változtatás módja és hangneme azonban egy új minőséget jelez, nyíltan tagadja a jogállami hagyományt, és az önkorlátozó hatalom autokratikus felfogását követi.

Teher alatt nő a pálma, rossz időkben is születnek jó művek, szokták mondani. Ez igaz, csak kevesebb. Meg ez egyébként is sovány vigasz. Számos olyan művészt ismerünk, akiket az utókor jelentősnek tart amiatt, mert kíméletlenül jól ítélték meg és reagáltak saját korukra, csak éppen nem élték túl azt a kort és környezetet – átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt.

Február 14.-én reggel Londonban meghalt Ronald Dworkin, jogász és filozófus. Kézenfekvő volna azzal a fordulattal élni, hogy a 20. századi liberális jog- és politikai filozófia legnagyobb alakjai közé tartozott. Kézenfekvő volna, de nem egészen pontos. Pontosabb az a jellemzés, hogy az ő írásai definiálják – egy-két másik szerzőével együtt – a kortárs liberális politikaelméletet.

A kormány egyre inkább igyekszik margóra szorítani civil ellenzékét, mondván, őket senki sem választotta. Kérdés: nem érti vagy nem ismeri el a demokrácia alapelveit?

Úgy tűnik, a 2014-es választás kimenetele azon dőlhet el, hogy a mostani, 2013-as év elég sok választó számára a konszolidálódás időszakának tűnik-e fel, vagy folytatódik az elmúlt három év permanens rendkívüli állapota szabadságharccal, békemenettel, örökös konfliktussal, sok kudarccal és még több sikerpropagandával.

A kormány újabb, Alkotmánybíróság ellen szőtt terve szerint az AB nem hivatkozhatna az Alaptörvény előtti alkotmány talaján született döntésekre, és csakis az új Alaptörvény szelleme alapján dönthetne. A terv jogilag értelmetlen.

A képzés megkezdése előtti feltételezett társadalmi elvárások és a képzés befejezésekor megtapasztalt valós társadalmi igények közötti rések áthidalására a legnagyobb esély akkor kínálkozik, ha az egyetem autonóm módon szerveződik.

A decemberi diáktüntetések nem csupán láthatóvá tették a felelőtlen kormányzást, egyúttal a demokráciára vonatkozó élmények forrásaként is szolgáltak. Kérdés: hogyan tovább?

Izgalmas idők állnak előttünk. Nemcsak a múlt érdekvezérelt elhallgatásaival és szőnyeg alá söpört, a ma nyomorához vezető bűneivel, hibáival kell tudni szembesülni – hanem a jövő nehezen kiszámítható és komoly kihívásokat tartogató várható fejleményeivel is.

A politizáló közvéleményt napok óta izgalomban tartó tandíjellenes tiltakozások és engedetlenségi akciók jelentősége értékelhető a tüntetésekre közvetlen okot adó szakpolitikai probléma szempontjából, és tágabb politikai összefüggésben, az Orbán-rezsim túlélési esélyei felől is.