Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Hogyan lehet érdemben beszélni az Izrael-Hamász háborúról? A tudásszociológia eszközeinek segítségével kerestünk választ.
Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.
Sólyom Péter |
2010-11-19
Aki a multikulturalizmus végét hirdeti, és az iszlámellenes kultúrharc szolgálatába áll, nem védi, hanem aláássa a demokratikus jogállamot, és hátráltatja a bevándorlók beilleszkedését a multikulturális német társadalomba.
Dinah Goodman |
2010-11-18
David Cameron pekingi kereskedelmi tárgyalásán az emberi jogok és a demokrácia erényeit magasztalta, de nem említette a bebörtönzött író, Liu Hsziao-po ügyét.
David Cameron |
2010-11-18
Huszonöt évvel ezelőtt diákként jöttem Hongkongba. 1985-öt írtunk. Teng Hsziao-ping és Margaret Thatcher nem sokkal korábban írta alá a történelmi közös nyilatkozatot. Hongkong sikeres átadása és nagyszerűen folytatódó fejlődése példa a világ számára, hogy mit lehet elérni, ha két ország együttműködik a bizalom és a kölcsönös tisztelet alapján. Azóta Kína szinte a felismerhetetlenségig megváltozott.
Vízi Róza |
2010-11-15
Az alkotmány tulajdonként védi a magánnyugdíjpénztári tagdíjakat, ezért a tagdíjak elterelése sérti a tulajdonhoz való jogot. Az Alkotmánybíróságnak az eddigi esetjog alapján meg kellene semmisítenie az új szabályt, mégsem teheti meg.
Sik Domonkos |
2010-11-15
Heves kritikát váltott ki jobb- és baloldalon az Alkotmánybíróság korlátozása. A kormánykoalíció azonban nem állt el tervétől, és a héten várhatóan megszavazza az alkotmánymódosítást. Mit lehet ilyenkor tenni?
Muraközy Balázs |
2010-11-11
A legtöbb szegény ország fő problémája, hogy hosszú távon lassan növekszik mindenféle segély ellenére. Egy új elmélet szerint alapvetően eltér egymástól a szegény és a legfejlettebb országok működési logikája.
Tóth Gábor Attila |
2010-11-11
Két világszámmal mutatkozik be az Orbán-kormány a világ alkotmányjogi porondján: alkotmányba írja, hogy akkor semmisíthető meg adótörvény, ha sérti az élethez való jogot, emellett azt hirdeti, hogy az Alkotmánybíróság megszüntetése nem volna antidemokratikus.
Miklósi Zoltán |
2010-11-11
Az Obama-kormányzat visszarántotta a szakadék széléről az amerikai gazdaságot, de lépéseivel nem enyhítette a középosztály szorongásait, és ezért a demokraták súlyos vereséget szenvedtek. Azért a republikánusok sem lehetnek nyugodtak.
Tóth Balázs Gergely |
2010-11-11

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.