PTJG

Társadalom

2016. március 29.
A pedagógusok kényszerből választották sztrájk helyett a polgári engedetlenséget. Ha felismerik, hogy hatalmuk van az oktatás demokratikus átalakítására, akkor „csendes forradalmat” valósíthatnak meg.
2016. március 22.
A japán demokratikus kultúra közel 70 éves. Ám továbbra is nehézségekbe ütközik az állam nevében elkövetett szexuális bűnök nyilvános feldolgozása. A múlt bűneinek terhe a politikai közösségre nehezedik.
2016. január 25.
Európa kétségtelenül védelemre szorul, de sokkal kevésbé a menekültek, mint inkább a demokratikus intézményeket veszélyeztető politikusokkal szemben.
2016. január 4.
A Pegida mozgalom hétről hétre tízezres tömeget mozgósít Németország keleti részén. De miért ott szökkent szárba az idegenellenes propaganda, ahol a polgárok évtizedekig szorultak rá a Nyugat szolidaritására?
2015. október 13.
Tíz éve halt meg Eörsi István. Az alábbi szöveg könyvvé formált olvasónaplójából való, melyben egy másik író, Witold Gombrowicz Naplójával folytatott párbeszédet.
2015. szeptember 14.
A bezárkózás hazai politikája aligha tartható, ám a befogadás európai tervezete is számos kérdést vet fel. Miként haladhatók meg a menekültügyről való gondolkodás beszűkült keretei?
2015. August 17.
A menekültválság nem csupán megoldandó probléma, de egyúttal lehetőség az önmagunkról alkotott kép újragondolására is.
2015. július 27.
A paralimpiát nemcsak sportszempontok indokolják, hanem társadalmiak is. Mindenekelőtt az egyenlőség eszméje. És épp ilyen társadalmi indokok szólnak a női sportágak létjogosultsága mellett is.
2015. július 22.
Terjedő nézet, hogy az „iszlamizálódás” közvetlen veszélye fenyegeti a Nyugatot. Milyen mai tanulságokkal szolgál az 1814-es norvég alkotmányt szövegező tudósok egykori tévedése?
2015. június 28.
A menekültellenes kormányzati intézkedések nem csupán morális szempontból aggályosak, de veszélyes kényszerpályára állítják a magyar társadalmat.
2015. május 21.
A miniszterelnök ismét elővette a halálbüntetés témáját, talán hogy megállítsa a Jobbik népszerűségének növekedését. Sokan annak ellenére támogatják ezt a büntetést, hogy bizonyos bűnökre nincsen a bűn súlyához mérhető megtorló válasz.
2015. február 24.
Beszélgetés Charles Taylor kanadai filozófussal, aki amellett érvel, hogy a bevándorlók megbélyegzése helyett a közösséghez tartozásukat kell erősíteni.
2015. február 2.
Hamarosan indul a Direkt36 oknyomozó újságírói központ. Pethő András, az egyik alapító válaszolt a Szuverén kérdéseire.
2015. január 29.
A Horthy-rendszer antiszemitizmusát bemutató Ungváry Krisztián-könyv heves vitát keltett. Miért? Miben újszerű és mitől ellentmondásos a munka? Mik a mai történetírás eredményei és hiányosságai?
2014. december 21.
Nyugat-európai fiatalok tömegei vesznek részt az Iszlám Állam harcaiban Észak-Irakban és Szíriában. Az eset az európai társadalmak integrációs problémáira és új generációs konfliktusra irányítja a figyelmet.
2014. november 19.
A felháborodást kifejező tüntetéseknél többre van szükség. Kiutat kell mutatni a politikai legitimációs válságból, és válaszolni kell a modernitás kihívásaira, valamint a társadalmi szolidaritás igényére.
2014. október 28.
Az internetadó ellen meglepően sokan vonultak az utcára. A tét nem csupán materiális, hanem a szabadság egyik utolsó terének védelme.
2014. október 27.
2015-ben lejár Hitler Mein Kampf című könyvének szerzői jogi védelme Németországban. Sascha Feuchert, a német PEN alelnöke és Charlotte Knobloch, a Zsidó Világkongresszus alelnöke vitázik arról, hogy indokolt-e kiadni és olvasni a szöveget.
2014. szeptember 11.
Beszélgetés Martha Nussbaummal a női egyenjogúságról, a szólásszabadság határairól és a demokratikus társadalmi fejlődés perspektíváiról.
2014. August 28.
Az illiberális fordulat kihat a nők helyzetére is. A nők „természetes”, „biológiai” adottságaival operáló politika nemcsak fenntartja az igazságtalan társadalmi különbségeket, hanem további hátrányokat idézhet elő.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.