Család – nem család?

Társadalom  |  2013. április 10.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A negyedik módosítással az Országgyűlés az Alaptörvénybe emelte az Alkotmánybíróság által megsemmisített családfogalmat is. De miért problémás a kereszténydemokraták által megalkotott definíció, és miért gondoljuk, hogy ezzel Magyarország éveket, ha nem egy egész évtizedet, ugrott vissza az európai jogfejlődésben?

Az Alaptörvény házasságra és családra vonatkozó rendelkezései jól mutatják a kormánypártok konzervatív értékek melletti elkötelezettségét. Az L) cikk (1) bekezdésének szövege – az Alaptörvény szerzőinek deklarált célkitűzésével összhangban – valóban nem ment túl az 1989-es alkotmány 15. §-ának alkotmánybírósági értelmezésén akkor, amikor a házasságot mint férfi és nő közötti kapcsolatot definiálta, de a család mint a „nemzet fennmaradásának alapja” és a családok sarkalatos törvényben való védelmére adott felhatalmazás az alkotmányozás folyamatát figyelemmel kísérők számára már baljós előjelnek tűnhetett. A törvényhozó sajátos – értsd: szélsőségesen konzervatív – családfelfogása a 2011 decemberében elfogadott, családok védelméről szóló törvényben vált egyértelművé. A társadalmi realitásoktól elszakadt, széles körben elterjedt és elfogadott családformákat kirekesztő törvényi definíció szerint „[a] család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság”.

A már-már szokásosnak tekinthető forgatókönyv szerint az Alkotmánybíróság 43/2012-es határozatában a fenti meghatározást alaptörvény-ellenesnek találta. A testület – különösen a törvényhozó által követett értelmezéssel összevetve – lényegesen előremutatóbb és rugalmasabb álláspontot képviselt, amikor egy inkluzívabb szociológiai családfogalom irányába mozdult el. Ebbe beletartoznak „az azonos célra irányuló, kölcsönös gondoskodáson alapuló, tartós érzelmi és gazdasági [életközösségek]” anélkül, hogy katalógusba rendeznénk őket létrejöttük vagy a nemzet fennmaradásához való hozzájárulásuk alapján.

Minden dicséret ellenére fontos megjegyezni: az Alkotmánybíróság elmulasztotta az alkalmat, hogy a családra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettség és a családi élet tiszteletben tartásához való alanyi jog viszonyát tisztázza, és nem rendezte az azonos nemű párok családjogi megítélését sem, ezzel pedig komoly értelmezési kérdéseket hagyott rendezetlenül. Ugyanakkor a testület, előre látva a jogalkotó megjósolható reakcióját, figyelmeztetett arra, hogy a más jogágban – így például a polgári jogban – biztosított védelmi szintet „a jogalkotó nem szállíthatja le (burkoltan sem) olyan módon, hogy megadja az Alaptörvényben is szereplő család általános, ez esetben leszűkített fogalmát”. A törvényhozó mégis ezt tette. A jelenleg hatályos szöveg sommásan csak annyit mond ki: „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”

Nem szükséges a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogát behatóan ismerni ahhoz, hogy lássuk: az Alaptörvény családfogalma minden kétséget kizáróan ellentétes az Emberi jogok európai egyezményével. Ennek oka egyszerű: az EJEB képes és hajlandó reflektálni a társadalmi változásokra és azokra tekintettel módosítani (kiterjeszteni) a saját családfogalmát, míg Magyarországon a definíció alapja továbbra is egy értékválasztás (a keresztény-konzervatív családmodell kizárólagossága) mentén alakul, és ezt külső tényezők, így statisztikai adatok egyáltalán nem befolyásolják. A családi élet fennállását az EJEB ténykérdésnek tekinti, amelynek megítélése a közeli személyes kapcsolatok meglététől, és nem a jogi minősítésektől függ (K. és T. kontra Finnország). A magyar törvényhozótól eltérően az EJEB már régen nem a házassági köteléket vagy a gyermekvállalást tekinti kizárólagos szempontnak (X. Y. és Z kontra Egyesült Királyság), sőt a vérségi származás önmagában nem is feltétlenül keletkeztet a családi élet védelmi körébe vonható kapcsolatot (J. R. M. kontra Hollandia).

Nem túlzás azt állítani, hogy a családfogalom megalkotása még magyar viszonylatban is jelentős visszalépés volt. Annak ellenére, hogy a magyar jog 2009 óta elismeri az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát, és néhány törvényi kivételtől eltekintve a házastársakéval azonos jogokat biztosít számukra, a jogalkotási folyamatban nem sok szó esett róluk. Az Európa Tanácsban és Európa azon felében, amellyel közösséget vállalunk, ezzel ellentétes fejlődési irány látszik kirajzolódni. Az EJEB 2010 óta kifejezetten családnak tekinti a stabil párkapcsolatban élő azonos nemű párokat, és teszi mindezt annak ellenére, hogy az Európa Tanács tagállamai között e tekintetben távol van még az egységes gyakorlat (Schalk és Kopf kontra Ausztria). Az Európa Tanács valamennyi tagállamának képviseletével működő Miniszteri Bizottság ajánlásában kifejezetten felhívta a tagállamokat arra, hogy törekedjenek a házastársak és a bejegyzett élettársak közötti különbségek felszámolására (CM/Rec(2010)5, 24. számú ajánlás). Az alaptörvény-módosítás szövegezésével egy időben a német szövetségi alkotmánybíróság fontos lépést tett az azonos nemű párok egyenlőségének biztosítása érdekében: a törvényhozás által megnyitott örökbefogadási jogokat tágítva alkotmányellenesnek találta, hogy az azonos nemű párkapcsolatban élők csak partnerük vér szerinti gyermekét fogadhatják örökbe, örökbe fogadott gyermeküket viszont nem. Az alkotmányjogi panaszban felvetett kérdés kitűnően illusztrálja, mennyire távol vagyunk az áhított európai közösségtől: míg a német alkotmánybíróság örökbefogadási kérdésekben dönt, addig magyar párja azzal a kérdéssel szembesül, hogy a házasságon kívül együtt élő párok – szexuális irányultságuktól függetlenül – családnak tekinthetők-e egyáltalán.