A választás legitimitása

Politika  |  2014. március 23.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Demokráciában a politikai döntések jelentős részét a többségi elv alapján hozzuk meg, ám a többséggel hozott döntések legitimitása nem magától értetődő, és nem áll fenn feltétel nélkül.

Demokráciában a politikai döntések jelentős részét a többségi elv alapján hozzuk meg. A választások után a politikailag aktív állampolgárok többsége által támogatott pártok alakíthatnak kormányt. A parlamentben a kormánytöbbség akarata menetrendszerűen érvényesül, és ennek az akaratnak megfelelő törvények születnek. A kormány tisztségviselőket nevez ki, akik további döntéseket hoznak, és így tovább.

Ám a többséggel hozott döntések legitimitása nem magától értetődő, és nem áll fenn feltétel nélkül. Modern, plurális társadalmakban a közvélemény szinte minden politikai kérdésben megosztott, többségre és kisebbségre oszlik. A kisebbségben maradóktól csak akkor várható el a többség által támogatott döntések betartása, és azok csak akkor kényszeríthetők ki velük szemben, ha bizonyos feltételek teljesülnek. Ezért a demokrácia korlátok közé is szorítja a többségi elvű döntéshozást. E korlátok legalább kétfélék. Egyfelől, a többségi akarat alapján sem korlátozható az egyének joga arra, hogy saját életükről maguk döntsenek szabadon, személyes életfelfogásuk szerint, mindaddig, amíg mások jogait tiszteletben tartják. Másfelől, a többségi döntések csak akkor legitimek, ha maga a politikai többség méltányos körülmények között jött létre. Ezért a demokrácia olyan korlátokat ró a mindenkori többségre, amelyek célja, hogy a pillanatnyi többség ne akadályozhassa meg alternatív többség jövőbeli kialakulását. Ezek a korlátok a politikai verseny szabadságának és méltányosságának a biztosítékai.

A politikai verseny nem korlátozódik a választási kampányra. Tartalmazza a kormánytöbbség és ellenzék parlamenti vetélkedését is, továbbá a pártok szakadatlan vitáját a nyilvánosság legkülönbözőbb fórumain, a közterektől a tévékig és a közösségi médiákig. A választásokon kialakult többség és az általa hozott döntések csak akkor tekinthetők legitimnek, ha az éppen kormányon lévők tiszteletben tartják a politikai verseny szabadságát és méltányosságát biztosító korlátokat. A politikai verseny szabadságáról akkor beszélhetünk, ha adminisztratív korlátozás nélkül minden szereplő próbálkozhat a választáson indulással, illetve tágabban a politikai közbeszédbe bekapcsolódással, és tartalmától függetlenül valamennyi vélemény szabadon elhangozhat. A méltányosság azt követeli, hogy valamennyi politikai szereplő azonos feltételekkel vehessen részt a versenyben: nemcsak a választásokon, hanem a tágabb nyilvánosság szinterein is. Továbbá, hogy valamennyi szereplő félelem nélkül vehessen részt a küzdelmekben, és támogatói, szavazói is fenyegetettség nélkül szavazhassanak és állhassanak a nyilvánosság elé. A verseny szabadsága és méltányossága egymástól megkülönböztethető, de nem független követelmények. Ha érdemben korlátozzák a szabadságot, akkor méltányosságról eleve nem beszélhetünk. És ha a méltányosság súlyosan torzul, akkor a verseny szabadsága is óhatatlanul sérül.

A mögöttünk álló parlamenti ciklusban a politikai verseny méltányossága fokról fokra torzult. A ciklus elején felállt az egypárti médiahatóság, komoly befolyásolási eszközökkel, amelyek még akkor is fenyegetőleg hatnak, ha nem alkalmazzák őket. Az állami tévék és rádiók hamar a kormánypropaganda engedelmes szócsöveivé váltak. A legnagyobb kereskedelmi rádió és a két országos kereskedelmi tévé egyike szintén a Fidesz ellenőrzése alá került, és ennek megfelelően viselkedik. A nyomtatott és online sajtó még többé-kevésbé szabad és sokszínű, ám ezeket általában eleve csak a tájékozottabb választók olvassák. A mai összkép nyomasztó kormánypárti médiafölény, bántóan torz szerkezetű politikai nyilvánosság.

A választási ciklus derekán a kormánypárt saját előnyére átírta a választási szabályokat és átrajzolta a választókerületeket. A ciklus végére megszülettek a kampányszabályok is, a legapróbb részletekig a kormánypárt érdekeinek megfelelően. A legtöbb embert elérő, és ezért a kevésbé tájékozott választók megszólítására leginkább alkalmas csatornákat – a kereskedelmi tévés és köztéri hirdetéseket – vagy elzárták, vagy úgy hagyták nyitva, hogy a kormánypárt nagy előnnyel férjen hozzá. A kereskedelmi tévékből a fizetett politikai hirdetéseket kitiltották, a köztereken pedig csak ott engedélyezték, ahol a Fidesz-közeli oligarcha a fő piaci szereplő, aki korlátozástól mentesen kizárhatja az ellenzéket a hirdetés lehetőségéből. Mindeközben a kormánypropaganda a kúria friss döntéséig korlátlanul dübörgött az ellenzék elől elzárt csatornákon is. A kampányszabályok diszkriminatív módon segítik a vélhetően joggal kormánypártinak gondolt határontúli szavazókat, miközben bürokratikus akadályokat gördítenek a gyanakvással szemlélt külföldön dolgozó magyarok választási részvétele elé. Ehhez tegyük hozzá, hogy a kormánytöbbség már a ciklus elején elfoglalta a fő választási szervet, a Nemzeti Választási Bizottságot, amely menetrendszerűen a kormánypártnak kedvező döntéseket hoz vitás helyzetekben.

A politikai verseny torzulása nem korlátozódik a kampányszabályokra és a nyilvánosság teljesen felborult szerkezetére, vagy az állami erőforrások gátlástalan kormánypárti felhasználására. Arra is láttunk már példát, hogy kormánypárti kiskirály nyíltan megfenyegeti az ellenzék mellett nyilvánosan kiálló állampolgárokat. Továbbá, a kormány politikai fegyverként használja a megbízható pártkatona által vezetett ügyészséget és a rendőrséget, amely pont a kampányra időzíti az ellenzéki politikusok rabosítását. Természetesen nem azzal van a baj, hogy a Simon-ügyhöz hasonló történetekből botrány lesz. Hanem azzal, ahogy az ügyészség és a rendőrség közreműködik ezek politikai időzítésében, és azzal, hogy a kormánypárthoz kötődő hasonló vagy sokkal nagyobb ügyeket sosem vizsgálják.

Mindennek fényében megalapozottan lehet érvelni amellett, hogy 2014-ben, a rendszerváltás óta először, csak részben szabad és semennyire sem méltányos választások lesznek Magyarországon. Mi következik ebből a választási eredmény és a következő kormány legitimitására nézve? Felvethető, hogy mai ismereteink szerint a Fidesz fölényes győzelme várható, és fölénye nem írható egyedül a versenytorzító körülmények rovására. Ez a felvetés nem indokolatlan: könnyen elképzelhető, hogy mai adottságaival ez az ellenzék méltányos feltételek mellett is alulmaradna Orbánnal szemben. Ám ez az egyébként ellenőrizhetetlen feltételezés nem válaszolja meg a legitimitás kérdését. A választásoknak nem az az egyetlen tétje és jelentősége, hogy melyik párt kapja a legtöbb szavazatot és kap felhatalmazást a kormányalakításra. Nagy jelentősége van az arányoknak is. Magyar összefüggésben óriási tétje van annak, hogy a győztes megszerzi-e a mandátumok kétharmadát – márpedig az nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy ez csak a számtalan torzító hatás miatt jöhet össze most a Fidesznek. A parlamenti arányokhoz kötődik a pártok állami támogatása, a bizottsági helyek eloszlása, és a parlamenti ellenőrzés olyan eszközei, mint a vizsgálóbizottságok vagy az alkotmánybírósági normakontroll-indítványozás lehetősége. Magyarán, a választási arányok torzítása a következő ciklusban további torzulást eredményez az ellenzék rendelkezésére álló lehetőségekben. Formális jelentősége nincsen, de szimbolikus annál inkább, hogy a győztes párt listája kap-e ötven százaléknál több szavazatot, és hirdetheti-e, hogy „egységben az ország”. És általában, a közvélemény jövőbeli reakcióit és az egyes társadalmi szereplők jövőbeli viselkedését is orientálja, hogy egy magasan kiemelkedő pártot látnak-e sok marginálisnak látszó mellékszereplővel, vagy pedig viszonylag szoros erőviszonyokat.

Ezek mind a választás fontos tétjei közé tartoznak, és normális körülmények között a választás legitim következményeinek tekintendők. Most azonban nem normális időket élünk. A méltányos politikai verseny feltételeinek egypárti, durva felborítása a választási eredmény megannyi vonatkozásának legitimitását aláássa, beláthatatlan következményekkel. Például abban az esetben, ha a Fidesz ismét parlamenti kétharmadot érne el, az új ciklusban született kétharmadot igénylő döntések, az ezek alapján hozott feles döntések, illetve a kétharmaddal megválasztott tisztségviselők legitimitása jóhiszeműen megkérdőjelezhető lesz. Ha pedig mégis a várhatónál szorosabb eredmény születik, akkor a Fidesz győzelmének puszta ténye is kikezdhető lesz.

A Fidesz hatalomgyakorlásának lélektani alapja, hogy – elég sikeresen – a párt mögé egységesen felsorakozó társadalom képét sugallja, noha számtalan vitatott döntését a többség külön-külön elutasítja, és összteljesítménye sem kap kedvező értékelést a többségtől, még a szakadatlanul dübörgő kormányzati agitprop hatására sem. Az egységes társadalom képzete az eltorzított választási eredménytől komoly megerősítést kaphat. Ezért az ellenzék pártjai és mindazok, akik az Orbán-rezsim berendezkedését ellenzik, akkor járnak el helyesen, ha a választási eredmény kétséges legitimitására már most felhívják a figyelmet. A választás kérdéses legitimitása új ciklusban pedig megengedhetővé és indokolttá teszi a rendhagyó, parlamenten kívüli eszközök és tiltakozási formák körültekintő, de határozott és szisztematikus alkalmazását.