Az adatvédelmi hatóság odahat

Jog  |  2012. április 5.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beleszólt a Köztársasági Elnöki Hivatal ellen zajló perbe. A per tárgya a kegyelmi határozatok nyilvánossága. Közbeavatkozásával a hatóság emeli a tétet.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarország ellen, mert az unió adatvédelmi irányelvében lefektetett függetlenségi követelménnyel és annak bírósági értelmezésével szembemenve mozdították el posztjáról az adatvédelmi biztost. A bizottság azt is vizsgálja, hogy az adatvédelmi ombudsman helyett létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságról (NAIH) szóló szabályozás garantálja-e a függetlenséget. A NAIH elnökét, Péterfalvi Attilát alig három hónapja nevezte ki a köztársasági elnök. Ebben a kényes helyzetben célszerű lenne arra törekedni, hogy az elfogultság látszata se vetülhessen a NAIH-ra. Az alábbi eset azt jelzi, hogy a hatóság feje nem ad a látszatra.

Az origo.hu újságírója, akit a TASZ képvisel, perben áll a Köztársasági Elnöki Hivatallal. A per célja, hogy nyilvánosságra kerülhessenek az államfő által aláírt kegyelmi határozatok. Az államfői hivatal első fokon elvesztette a pert: a Fővárosi Törvényszék januárban kötelezte a köztársasági elnök hivatalát az anonimizált kegyelmi határozatok kiadására. A TASZ jogászai kifejezetten azt kérték, hogy a magánszféra és a személyes adatok védelme érdekében takarják ki a kegyelemben részesült személyek nevét. Azzal érveltek, hogy az anonimizált kegyelmi határozatok megismerésével a nyilvánosság úgy alkothat képet a köztársasági elnök gyakorlatáról, hogy közben nem sérülnek az adatvédelmi jogok.

Az államfői hivatal fellebbezett, és a NAIH közreműködésével, egy különös trükkel próbálja befolyásolni az április 24-én tárgyalást tartó Fővárosi Ítélőtáblát. Az történt, hogy az államfői hivatal vezetője a NAIH-hoz fordult, és „szabályozási bizonytalanságok miatt” kérte a hatóság állásfoglalását. Meghökkentő módon a NAIH nem dobta vissza a beadványt, holott az információs jogokat szabályozó törvény szerint a hatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja azt a bejelentést, amely tárgyában bírósági eljárás van folyamatban. (Ezt a tilalmat a tavaly elfogadott törvény elődje, a korábban hatályos adatvédelmi törvény is tartalmazta.)

Igaz, Péterfalvi nem írt állásfoglalást az ítélőtábla számára, és egyelőre arról sincs tudomásunk, hogy az alperes államfői oldal indítványozta volna a meghallgatását szakértő tanúként. A NAIH vezetője ehelyett egy levelet írt a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, amelyben rámutatott arra, hogy „az azonosíthatatlanság kritériumainak való megfelelőség problémát okozhat az Elnöki Hivatal számára”, „az anonimizálás (…) az azonosítást nem feltétlenül gátolja meg”, ezért „megnyugtató megoldás lenne, hogy törvény rendelkezzék a kegyelmi ügyek adatkezeléséről”.

Ezt akár így is értelmezhetjük: Tisztelt Ítélőtábla Minisztérium! Született egy kedvezőtlen ítélet, az államfő és hivatala szorult helyzetben van, ám ha a jogszabályi hiányosságokban leljük fel a hibát, akkor az alperest nem kell elmarasztalni.

Az eljárás több szempontból is kifogásolható. A NAIH elnökének lépése alig burkoltan beleszólást jelent a folyamatban lévő bírósági eljárásba. Ezt támasztja alá, hogy Péterfalvi másfél oldalon keresztül azt tárgyalja, hogy miért rossz az elsőfokú ítélet. Állásfoglalását formálisan a miniszternek címezte ugyan, de az elnöki hivatalnak is eljuttatta, amely természetesen csatolta a periratokhoz. Ugyan a NAIH elnöke jogosult az adatvédelem és az információszabadság tárgykörében javaslatot tenni jogalkotásra, ez azonban nem eredményezheti más eljárási korlátok áthágását. A hatósági és a bírósági eljárás párhuzamos folytatásának tilalma kettős célt szolgál: 1. a jogalkalmazói eljárások duplikálásának elkerülését; 2. a bíróságok függetlenségét. (Ezt például a korábbi törvény indokolása is tartalmazta.) Aligha van összhangban a bíróságok függetlenségének elvével, ha a kormányzati szervek az alperesi pozícióban lévő Köztársasági Elnöki Hivatal felkérése nyomán arról leveleznek, hogy az elsőfokú döntés nem elfogadható, és a kooperáció nyomán a „szakvélemény” eljut a másodfokon eljáró bírósághoz.

Aggályos a levél tartalma is. Péterfalvi Attila szerint a személy beazonosítását lehetővé teheti például a bűncselekmény helyszíne, időpontja. Bizony, a bűncselekmény sértettje jó eséllyel emlékszik arra, hogy mikor és hol vágták a kést a hátába, és a nyomozó, az ügyész és az ítélkező bíró sem feltétlenül felejt el minden ügyet az akta irattárba küldése után. A szomszéd sem felejti, ha egy szép napon bilincsben viszik el a felette lakót a postás kirablásáért. Sőt a közérdeklődés és a sajtófigyelem által kísért ügyekben mindenki számára beazonosítható lesz mind a kegyelmi határozat, mind az azt megelőző büntetőeljárásban született határozat néhány közvetlen érintettje. Nyilvánvaló, hogy például a Geréb-ítéletet nem lehet olyan mértékben anonimizálni, hogy tényállás is megismerhető legyen, és a személyiségvédelem is korlátlanul érvényesüljön, és ez igaz az esetleges kegyelmi határozatra is.

Vajon indokolt-e egyoldalúan az adatvédelem felől közelíteni egy alapjogi konfliktushoz, amint azt Péterfalvi teszi? A válasz attól függ, hogy hasonló alkotmányos érveket tudunk-e felsorakoztatni a kegyelmi határozat és a büntető határozat nyilvánossága mellett.

A büntető határozatok nyilvános kihirdetése és megismerhetősége mögött – többek közt – az a gondolat húzódik, hogy így fejezhető ki a bűntett közösségi helytelenítése: nem az áldozatnak, az eljáró bírónak vagy ügyésznek van büntető igénye, hanem a társadalomnak. A büntetőtárgyaláson fejeződnek ki a jogi normákban foglalt társadalmi együttélési szabályok. A tárgyalóterem a társadalom morális arénája – annak ellenére, hogy újabban nem „a Magyar Köztársaság nevében” születnek az ítéletek.

A büntetőügyekben született felsőbb bírósági határozatokat évek óta közzé kell tenni az interneten. Ezt nem akadályozza, hogy az ítélet bűnügyi személyes adatokat is tartalmaz, hiszen azok felismerhetetlenné tételével megoldható, hogy ne sérüljön az információs önrendelkezési jog, ám egyúttal a közérdekű adatok nyilvánosságához és az igazságszolgáltatási szervek átlátható működéséhez fűződő érdek is teret nyerjen.

A büntető határozatok nyilvánosságához hasonló közérdek fűződik a köztársasági elnök szuverén aktusainak átláthatóságához is. A társadalomnak joga van arra, hogy megfelelően tájékozódjon a közösség nevében hozott döntések köztársasági elnöki megváltoztatásáról. Nem vitatható, hogy a köztársasági elnök közfeladatot ellátó személy, akinek a hivatali tevékenységéhez kapcsolódó adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A kegyelmi jogkör jogszabályon alapuló közfeladat ellátását jelenti. Egyszerűbben fogalmazva: jogunk van tudni, hogy az államfő különleges méltánylást érdemlő esetekben gyakorol-e kegyelmet, vagy igazolhatatlanul nyúl bele lezárt büntetőeljárásokba.

Az egyéni kegyelmezési jogkör gyakorlása ugyanis megváltoztatja a jogszerűen lefolytatott büntetőeljárás eredményét. Ennyiben a kegyelem jogintézménye rivalizál a jogerős büntetőítéletek megváltoztathatatlanságához fűződő társadalmi érdekkel. Emiatt kiemelkedő közérdek fűződik ahhoz, hogy a szuverén hatalmat gyakorló köztársasági elnök döntése megismerhető legyen. A NAIH elnökének jogértelmezése olyan fundamentalista megközelítés, amely alapján – ad absurdum – a jövőben az összes bírósági tárgyalást és ítélethozatalt zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával lehetne tartani.