A tüntetők, a bulizók és az állam

Jog  |  2011. július 22.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Magyaristáknak rendőrségi papírjuk van arról, hogy szabadon tüntethetnek a Sziget Fesztivál közepén. Látszólag eszement helyzet, amelyre nincs megoldás. Mivel nem a természeti állapotban élünk, hanem egy államban, a konfliktus kezelhető.

A gyülekezési jog a szólásszabadság része. Mindenkinek joga van másokkal együtt nyilvánosan kifejezni álláspontját a közügyekben. Ez a jog nemcsak a társadalom többségének kedves nézetek nyilvános megjelenítésére vonatkozik, hanem a népszerűtlen csoportoknak és a visszataszítónak tartott véleményeknek is szabad helyük van a vélemények piacán. A politikai, világnézeti, vallási és más kisebbségek számára azért is indokolt garantálni a közös, nyilvános szólást, mert ők egy olyan jogrendben élnek, amelyet ilyen-olyan okból nem támogatnak, nem tartanak helyesnek. Az állam, amely joggal várja el tőlük is, hogy tegyenek eleget kötelezettségeiknek, és tartsák be a törvényeket, egyvalamit biztosan nem tagadhat meg tőlük: hogy kifejezésre juttassák elégedetlenségüket, és így próbáljanak meggyőzni másokat az igazukról.

A gyülekezési jognak ez a pozitív körülírása két negatív elemet is maga után von. Az egyik, hogy a gyülekezésnek békésnek kell lennie, nem célozhat és nem eredményezhet véleményközlés helyett erőszakoskodást, rendbontást és más törvénytelenségeket. A másik feltétel, hogy a gyülekezők nem kényszeríthetnek rá másokat arra, hogy legyenek részesei a megmozdulásnak, és hallgassák végig az álláspontjuk kifejtését. Ahogy jogunk van más önkéntes résztvevőkkel együtt békés közéleti rendezvényeket tartani, úgy jogunk van ahhoz is, hogy távol maradjunk a rendezvényektől.

A magyar jogszabályok megteremtik a jogi kereteit annak, hogy a gyülekezni, felvonulni kívánók és mások jogai is érvényesülhessenek. A gyülekezési jogról szóló törvény szerint a rendőrség nem tilthatja meg a rendezvény megtartását a résztvevők személye vagy a közölni kívánt álláspont tartalma miatt. Egyedül a közlekedés vagy a bíróságok, illetve a képviseleti szervek (parlament, önkormányzatok) működésének biztosítása érdekében várhatja el a rendőrség a szervezőktől a helyszín vagy az időpont módosítását. Ezzel együtt a törvény azt is világossá teszi, hogy a rendezvénynek békésnek kell lennie, nem sértheti mások jogait és szabadságát, és ha a résztvevők mégis túllépik a békés gyülekezés kereteit, akkor a rendőrségnek fel kell oszlatnia a rendezvényt, és eljárást kell indítania a rendbontók ellen.

A szűkszavú, de viszonylag kiegyensúlyozott törvény ellenére a kormányzati, rendőri és bírói gyakorlat – parlamenti ciklusokon átívelő folyamatossággal – csorbítja a jogosultságokat. Gyakran mondvacsinált indokokkal megtiltják békés, véleménynyilvánító gyűlések megtartását. A sok-sok régebbi példa helyett hadd emlékeztessek most arra a közelmúltbeli esetre, amikor a Tibetet pártolók tüntetését lehetetlenítette el a rendőrség Orbán Viktor kormányfő buzgó helyeslése mellett. Korábban meg elő-előfordult, hogy az önkormányzat gyorsan „bérbe adta” a területet valakinek, és így időlegesen megszűnt a közterületi státusz (például 2005-ben a Humanista Mozgalom tüntetésének megakadályozása a Fővárosi Önkormányzat és az SZDSZ szerződésére hivatkozva), vagy a már bejelentett tüntetést úgy lehetetlenítették el, hogy a rendőrség „műveleti területté” nyilvánította az utcát (például 2006–2007 egyes időszakaiban a Kossuth teret). Míg tehát a békés megmozdulásokat gyakran veszélyezteti a jogsértő állami döntéshozatal, addig a romatelepeken masírozó fajvédők rendre megkapják a rendőrségi és bírói támogatást. Holott ezek a rendezvények nem békés és jogtisztelő gyülekezések, mert a célba vett és megfélemlített közönség arra kényszerül, hogy részese legyen a rendbontó akciónak.

Mi következik mindebből a Hatvannégy Vármegye mozgalom és a Sziget Fesztivál konfliktusában?

Először is az, hogy a fajvédőknek is joguk van a közös, nyilvános szóláshoz. Önmagában a tagok világnézete vagy a mondanivalójuk tartalma nem indok a tiltásra. A mostani időkben, amikor napról napra fogy a szabadság (a sajtószabadság rogyadozik, a személyi szabadság garanciái fogyóban, a sztrájkjog nagyon beszűkült, stb.), az alkotmányos demokrácia híveinek különösen vigyázniuk kell arra, hogy ne pártolják a gyülekezési jog visszametszését.

Ha elfogadnánk, hogy a rendőrség által már jóváhagyott tüntetést utólag meg lehet tiltani a Sziget Kft. és a Fővárosi Önkormányzat között utóbb megkötött területhasználati szerződésre hivatkozva, akkor – azon túl, hogy a törvénysértő gyakorlatot helyeselnénk – adu ászt osztanánk a szabadságellenes rendőrhatósági gyakorlat számára.

A történet persze bonyolultabb, mert a fajvédők agyafúrt vagy inkább rosszhiszemű módon jártak el: hónapokkal ezelőtt jelentettek be egy „bezináremelés-ellenes” tüntetést a Sziget Fesztivál várható időpontjára és központi helyszínére. Mivel időközben a Sziget Kft. is megszerezte a hatósági jóváhagyásokat a rendezvényéhez, a cég joggal birtokolhatja a területet a kérdéses időpontban. Míg tehát a tüntetés rendőrségi megtiltása törvénysértő és alapjog-korlátozó volna, addig a tétlenkedés is súlyos veszélyeket idéz elő: tüntető keménylegények százai jelenhetnek meg a Sziget bejáratánál, és könnyen sor kerülhet erőszakos jelenetekre, akár sikerül bejutniuk a fesztivál területére, akár nem.

Szerintem ez egy olyan konfliktus, amelynek konkrét megoldását nem lehet előre rögzíteni a törvényben, mert végtelen sok hasonló helyzet képzelhető el. Ugyanakkor az állami jogrendet az különbözteti meg a természeti állapottól, hogy mindenki felett autoritással rendelkező intézményi hálózat működik a jogi konfliktusok békés és koordinált rendezésére. Ez az intézmény a mi esetünkben a rendőrség és a bíróság.

A rendőrség nem hiheti azt, hogy nincs kiemelt szerepe ebben az ügyben. A gyülekezési törvény alapján – a rendezvény típusától függően – folyamatosan kapcsolatban lehet a szervezőkkel. Már a bejelentési szakaszban egyeztethetnek, és később, a megmozdulás során is együttműködésre kényszerülhetnek. Emlékezzünk csak a legutóbbi Meleg Méltóság Menetre: erőszakos ellentüntetők miatt a felvonulás közben módosították az útvonalat a szervezők és az eljáró rendőrparancsnok kommunikációja alapján.

A rendőrség nem sérti a gyülekezési szabadságot, hanem a közbéke fenntartása és a fesztivál részvevőinek biztonsága érdekében jár el, ha egyeztetést kezdeményez a felvonulás szervezőivel. Azt hiszem, a Hatvannégy Vármegyének két választása van: vagy kitart amellett, hogy nem a fesztivál miatt jelentett be rendezvényt a Hajógyári-szigetre, és akkor nincs indoka elutasítani némi helyszínmódosítást, elvégre zöldterület van bőven a környéken; vagy elismeri, hogy a várható fesztivál tudatában adta meg ezt a helyszínt, így viszont viselnie kell az ezzel járó számtalan korlátozó feltételt, amelyet közrendvédelmi indokkal a rendőrség, rendezvényszervezési indokkal a Sziget Kft. határozhat meg. A fajvédő tüntetők nem tehetnek mást, mint hogy együttműködnek a rendőrséggel, ellenkező esetben azt bizonyítják, hogy rendbontás a céljuk, amit a törvény tilt és büntet.

Igaz, hogy a tüntetés szervezőit illeti a közölni kívánt álláspont és a köztéri helyszín megválasztásának joga, ám míg a vélemény „szent”, a helyszín nem az. Ez azt jelenti, hogy az állam semmilyen magyarázattal nem várhatja el, hogy a tüntetők változtassák meg véleményüket. A helyszínválasztás – szimbolikus erejénél fogva – kétségtelenül szorosan kötődhet a közölni kívánt tartalomhoz, és emiatt szintén erős védelmet élvez. Létezhetnek azonban olyan kényszerítő körülmények (tehát nem mondvacsinált indokok, mint az imént említett esetekben), amelyek miatt némi változtatásra szorul a helyszín, az útvonal, vagy költségesebbé válik a helyszín megközelítése. Most erről van szó: ha félreeső zöldterületen kívánnak tüntetni a mozgalmárok, akkor azt kicsit arrébb találják meg, ha meg a fesztiválon akarnak részt venni, akkor alkalmazkodniuk kell az ottani feltételekhez. Mindezek tisztázásában segíthet a rendőrségi igazgatás.

Elvileg a bíróságnak is lehetne szerepe ebben az ügyben. Ezt az intézményt több ezer évvel ezelőtt arra találták ki, hogy a jogvitákat eldöntse. A magyar gyülekezési törvény két esetben ad kifejezetten feladatot a bíróságnak: jogorvoslati fórumként jár el a szervezők kezdeményezésére, ha a rendőrség előzetesen megtiltja vagy a helyszínen feloszlatja a rendezvényt. Csakhogy itt most nem erről van szó, hanem két magánfél, a magyarista egyesület és a Sziget Kft. jogvitája zajlik a „Kié a terület?” kérdésben. Egy alapjogi igény áll szemben egy üzleti-kulturális-szabadidős igénykeverékkel.

Nem ismerek olyan bírói döntést, amely ilyen keresetet elbírált volna. Ennek elsősorban nem jogszabályi, hanem történeti okai vannak: nem alakult ki jogállami perlési kultúra, hanem többé-kevésbé fennmaradt a Kádár-korszak igazgatási, közhivatalnoki szemléletű bíráskodása. Ha nincs a „tényállásra” konkrét eljárási és anyagi jogi szabály, akkor nincs ügyvéd, aki pert indítana, és nincs bíró, aki befogadna egy ilyen tárgyú keresetlevelet. Pedig mi sem volna egyszerűbb, mint hogy a jogvitába keveredett két fél bíró elé vinné az érveit, majd elfogadná a bíró kötelező érvényű döntését. Többek között ez az értelme annak az emberi találmánynak, amit államnak nevezünk.