Újraiparosítás

Gazdaság  |  2010. szeptember 19.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A nemzetgazdasági miniszter meghirdette Magyarország újraiparosítását. Azt mondta, azok az országok sikeresek, amelyek az ipart fejlesztették. Vajon az ipar kis súlya miatt alacsony a magyar növekedés?

A gazdasági kormányzat nemrég közölt tervei szerint Magyarország 2030-ra utoléri az Európai Unió átlagát. A részletek még közel sem világosak, de egy új fontos motívum kiderült: Újra kell iparosítani Magyarországot – fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Tudományos Akadémián. Az előadás további részében Matolcsy elmondta: Azok az országok nyertek, amelyek nem adták fel az iparukat. Sőt, újraiparosították lépésről lépésre az országukat. Emellett azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy az angolszász országokban nincs termelés, és emellett két számjegyű deficitet produkáltak két év alatt.

De mit mutatnak a számok? Mekkora az ipar szerepe az angolszász országokban, és mekkora az olyan, a válságot viszonylag sikeresen átvészelő államokban, mint Németország és Franciaország, esetleg a legsikeresebb rendszerváltó Szlovénia? Okozhatja-e az ipari termelés kis súlya Magyarország nyomorúságát, és csökkent-e a „termelés” szerepe az elmúlt évtizedben a szocialista kormányzás alatt? Mindez kiderül a következő ábrából, amely azt mutatja meg, hogy hány százalékban járult hozzá a feldolgozóipar a GDP-hez. (Az európai országok adatainak forrása az EU KLEMS, az amerikaiaké a Bureau of Economic Analysis.)

Nos, az ábrán egyértelműen látszik, hogy az ipar a modern gazdaságokban a GDP negyedét-hatodát teszi ki. A hat ország két csoportba tagozódik. Az alsó csoportban vannak az angolszász országok, amelyekben az ipar súlya viszonylag csekély: 15 százalék körüli szintről csökkent nagyjából 13 százalékra. És – nem meglepő módon – pontosan ezt az utat követte a válságot sikeresen átvészelő Franciaország is.

Az ipar súlya nagyobb a felső csoportban, ahova Németország, Szlovénia és Magyarország tartozik. Vagyis az ábrából kiderül, hogy Magyarországon az ipar nagyon hasonló súllyal rendelkezik, mint a legsikeresebb ipari országban, Németországban. Ráadásul úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedben az ipar súlya nagyjából változatlan maradt, tehát ebből a szempontból a gazdaságpolitika nem vezetett a gazdaság átrendeződéséhez.

Nem szabad persze túl messzemenő következtetéseket levonni egy ilyen ábrából. Gondoljuk például át, hogy mi jelentheti a legfontosabb mérési hibát ebben az esetben. Az ipar teljesítményét úgy számolják ki, hogy összeadják a magukat iparinak valló vállalatok hozzáadott értékét. A modern gazdaságokban azonban az ipari vállalatok tevékenységének nagy része valójában szolgáltatás: számvitel, marketing, logisztika, emberi erőforrások kezelése stb. Amint egyre fejlettebbé válik az információtechnológia, egyre kifizetődőbb ezeket a tevékenységeket kiszervezni, vagyis olyan vállalatokat megbízni velük, amelyeknek ez a fő tevékenységük. (Például külön számviteli osztály helyett egy könyvelőcég végzi a könyvelést.) Ilyenkor a könyvelés hozzáadott értéke átkerül a szolgáltató szektorba. Milyen torzításhoz vezet ez az országok összehasonlításakor? Az angolszász országokban sokkal gyakoribb az ilyen kiszervezés, mint Németországban vagy akár Magyarországon, ráadásul ennek a súlya megnőtt az utóbbi évtizedben.

Ha ez egy fontos hatás, akkor a fenti ábra túlbecsli az angolszász országok és Németország közötti különbséget.
A számok alapján megfogalmazhatunk néhány óvatos következtetést: (i) az angolszász országokban van „termelés” – a 13 százalék messze van a nullától, és ha a torzítást is figyelembe vesszük, akkor nincs is olyan messze a kontinentális országoktól; (ii) az ipar alacsony részesedésével is sikeresen átvészelhette egy ország a válságot; valamint (iii) Magyarországon egyáltalán nem kicsi az ipar súlya, és ezért nem valószínű, hogy ez okozná nyomorúságunkat.

Mindezzel együtt a számok legfőbb üzenete az, hogy a modern gazdaságok leginkább meghatározó szektorát a szolgáltatások jelentik. William W. Lewis A termelékenység ereje című könyvében átfogó vizsgálat eredményeit mutatja be, amelynek egyik fő következtetése szerint az országok közötti egyenlőtlenségnek csak a kisebbik része származik az ipari termelékenység eltéréseiből – a szolgáltatások sokkal meghatározóbbak. Ennek két fő oka van: egyrészt – mint láttuk – a szolgáltatások súlya sokkal nagyobb a gazdasági teljesítményben; másrészt a szolgáltató szektor termelékenységében általában jelentősen nagyobb különbségek vannak az országok között, mint az iparban. Ennek az a magyarázata, hogy az ipari termékekkel sokkal könnyebb országok között kereskedni. A kereskedett termékek piacán nagyobb a verseny, ezért az ilyen piacokon működő vállalatok rákényszerülnek a hatékony módszerek átvételére. A szolgáltatások esetében ez a kényszer sokkal gyengébb. A gazdasági növekedés kulcsa tehát a szolgáltató szektor termelékenységének növelése, ami Lewis szerint leginkább a nemzetközi verseny erősítésével, a legjobb külföldi gyakorlatok átvételével érhető el. A kereket nem kell minden országban újra feltalálni.

Nem világos tehát, hogy miért kellene az ipart kiemelt ágazattá tenni. A gazdaságpolitika gyakori „iparfetisizmusának” okát talán valahogy az ipari termelés kézzelfoghatóságában vagy – ezzel összekapcsolódva – az exportálhatósággal kapcsolatos, kissé merkantilista felfogásban kell keresni. Az információtechnológia fejlődése azonban még az exportálhatóságon is változtat: napjainkban egyre nagyobb a szolgáltatásexport aránya a teljes exporton belül. Számtalan példa van erre: határokon keresztül működő kiskereskedelem, kiszervezett kutatás-fejlesztés, telefonközpont Indiában, tengeren túli leleteket elemző orvos.

Ha Magyarország versenyképes szeretne lenni, akkor ezekre a szektorokra is nagy figyelmet kell fordítani, hiszen legalább annyi eséllyel jöhetnek itt létre jó és tartós állások, mint az újraiparosítás keretében. Az Új Széchenyi-terv prioritásai szerencsére elég szélesek ahhoz, hogy ipar- és szolgáltatásfejlesztések is beleférjenek. Fontos, hogy a végrehajtás ne legyen egyoldalú: az egészségügyi ipar önmagában például nehezen fejleszthető akkor, ha Magyarországon nincs lehetőség kísérletezésre az egészségügyi szolgáltatások területén. Sőt, innovatív egészségipari szolgáltatások nem jöhetnek létre fejlett és rugalmas pénzügyi piacok nélkül. Fölösleges a kettőt szembeállítani egymással: az ipar szolgáltatások nélkül félkarú.