Jogok az új alkotmánykoncepcióban
Jog
 | 2011. január 13.
Mióta az új alkotmány szabályozási elvei mindenki számára hozzáférhetők, több fórum is foglalkozott a készülő alaptörvény problematikus pontjaival. Ebben a cikkben a koncepció egyetlen mondatára fogok összpontosítani. Az Alapvető rendelkezések 8. pontja szerint: „Az alapvető jogok kötelezettségekkel és felelősséggel járnak.” Két állítás mellett kívánok érvelni. Egyfelől azt állítom, hogy az elemzett tétel bántóan pontatlan, mert legalább három, egymástól radikálisan eltérő következtetésre juthatunk értelmezésekor. Másik tézisem, hogy bizonyos értelmezésben ez a tétel az új alkotmány jellegadó vonása lehet.

Egy új alkotmány szabályozási koncepciójánál az elemző – különösen ha nem világos számára, hogy az alkotmányozás mi célt szolgál – sajátos hermeneutikai szemszögből közelít az új szöveghez: azok a pontok vonzzák elsősorban a figyelmét, ahol az új szöveg szakítani kíván a régivel. Ily módon olvasva a koncepciót, a jogok és kötelezettségek „együttjárásáról” szóló tétel az új alkotmányos rend sarokkövét jelentheti.

A jogok és kötelezettségek korrelativitása és kölcsönössége

A jogok (jogosultságok) irodalmának a mai napig egyik állandó hivatkozási pontja Wesley Hohfeld amerikai jogtudós elmélete. Hohfeld arra figyelt fel, hogy a jogászok különböző összefüggésekben különbözőképpen használják a jogosultságok fogalmát. Úgy vélte, hogy ebben a fogalmi káoszban úgy lehet rendet vágni, ha a különböző jogosultságfogalmak jelentését az ellentétes és a korrelatív fogalmaikkal tisztázzuk. Így például amikor azt mondjuk, hogy egy tetszőleges állampolgárnak, mondjuk Jancsinak, joga van egy hófehér Jaguarhoz, gyakran csak annyit akarunk mondani, hogy Jancsinak semmi sem tiltja, hogy megvegyen egy hófehér Jaguart. A jogosultság ilyen értelmét nevezhetjük puszta szabadságnak.

Vannak azonban olyan esetek, amikor egy ennél erősebb állítást akarunk tenni. Ha például Jancsi odaadta Juliska hófehér Jaguarjának vételárát Juliskának, Juliska köteles a hófehér Jaguart Jancsi számára átadni. Ebben az esetben Jancsinak a hohfeldi terminológia szerint igényjoga van. Az igényjogot az különbözteti meg a puszta szabadságtól, hogy a jogosultsággal szemben ilyenkor egy korrelatív kötelezettség áll. A koncepció szóhasználatát követve azt mondhatjuk, hogy Jancsi joga Juliska kötelezettségével jár együtt. Nevezzük ezt a jogok és a kötelezettségek korrelativitására vonatkozó tézisnek.

Visszatérve az alkotmánykoncepcióhoz: ha ezt az olvasatot követjük, úgy a koncepció állítása azt jelenti, hogy alapvető alkotmányos jogaink igényjogok, azokból az következik, hogy a jogosultsággal szemben mindig van valamilyen korrelatív kötelezettség. Mivel az alapvető jogok hozzávetőlegesen egyenlően illetnek meg bennünket, ezért a jogok és a kötelezettségek nemcsak korrelatívak, hanem egyben kölcsönösek is. Jancsinak az élethez való joga maga után vonja Juliska azon kötelezettségét, hogy ne oltsa ki Jancsi életét, de ez fordítva is igaz: Jancsinak is tartózkodnia kell Juliska életének kioltásától. Végül mindkettőjüket felelősség terheli abban az értelemben, hogy amennyiben nem teljesítik kötelezettségüket, felelősségre lehet őket vonni.

A jogok és a kötelezettségek egyensúlya

Az első értelmezés szerint tehát a jogok és a kötelezettségek „együttjárásáról” szóló tétel azt jelenti, hogy Jancsi egy bizonyos joga maga után vonja Juliskának e joggal kapcsolatos korrelatív kötelezettségét. A második értelmezés a következő okfejtésen alapul: ha valaki tagja a politikai közösségnek, akkor őt ebből kifolyólag bizonyos jogosultságok illetik meg. Ám a politikai közösséghez tartozás nemcsak jogosultságokkal, hanem kötelezettségekkel is jár, a jogoknak és a kötelezettségeknek egyensúlyban kell állniuk. A jogok és a kötelezettségek között kölcsönös igazolási viszony áll fenn: Jancsit azért illetik meg x, y és z jogok, mivel eleget tesz a, b és c kötelezettségének. Nevezzük ezt a jogok és a kötelezettségek egyensúlyára vonatkozó tézisnek. Az állítás mögötti erkölcsi megfontolások magjával magam is egyetértek, csakhogy ebből általános tételként nem következik, hogy az alapvető jogok kötelezettséggel és felelősséggel járnak együtt.

Egyfelől vannak a politikai közösségnek olyan tagjai, akiknek az alkotmány jogokat tulajdonít, de akik fogalmi okokból nem lehetnek kötelezettségek alanyai, és akiket nem terhelhet felelősség. Noha az alkotmány a csecsemőket is jogokkal ruházza fel, olyan lényeknek, akik képtelenek a jogi normák mérlegelésére, értelmesen nem tulajdoníthatunk felelősséget. Jóval fontosabb, hogy az alapvető jogok egy része nem állampolgári jog, hanem olyan jog, amely minden embert megillet, pusztán ember voltánál fogva. A magyar jogrend például azoknak az élethez való jogát is védi, akiket nem terhel a honvédelmi vagy a közteherviselésre vonatkozó kötelezettség a magyar állammal szemben. De még az állampolgári jogok esetében sem érhető tetten feltétlenül a jogoknak és a kötelezettségeknek az itt említett egyensúlya. A koncepció szerint: „Minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy külföldi tartózkodásának ideje alatt Magyarország védelmét élvezze.” Ez a védelem az adócsaló állampolgárt éppúgy megilleti, mint azokat, akik rendesen teljesítik a közteherviselésből fakadó kötelezettségeiket. Harmadik megjegyzésem, hogy a koncepció maga teremti meg annak a lehetőségét, hogy a parlamenti többség áttörje a jogok és a kötelezettségek egyensúlyának fenti elvét. A határon túl élő magyar állampolgároknak sem honvédelmi, sem a közteherviseléssel kapcsolatos kötelezettségeik nincsenek a magyar állammal szemben. A számukra biztosított választójog, amelynek lehetőségét az alkotmány nyitva hagyja, és amelyre a politikai szándék egyre erősebbnek mutatkozik, éppen a jogok és a kötelezettségek fenti értelemben vett egyensúlyát borítaná fel.

A jogosultságok perfekcionista felfogása

Azt az állítást, hogy az alapvető jogok kötelezettségekkel és felelősséggel járnak, mind a jogok és kötelezettségek korrelativitásának és kölcsönösségének tézise, mind a jogok és a kötelezettségek egyensúlyának a tézise értelmesen tölti meg tartalommal. Mint láttuk, az első értelmezésből az következik, hogy Jancsi joga Juliska kötelezettségével jár együtt (és megfordítva), a második értelmezésnél Jancsi jogai magának Jancsinak e jogokkal egyensúlyban álló, de nem azokból fakadó kötelezettségeivel járnak együtt. A tétel harmadik olvasata szerint viszont egy bizonyos alapjog jogosultját ugyanezen alapjog gyakorlásával összefüggően vagy akár abból fakadóan terheli kötelezettség és felelősség. Ha például az élet szentségének elvére hivatkozva tiltjuk meg az eutanáziát, akkor az élethez való jog egyben kötelezettséget is ró a jogosultra.

Csakúgy, mint a jogok és kötelezettségek egyensúlyának tézisénél, itt sem látom be, hogy általános érvényű összefüggés állna fenn a jogosult jogai és a belőlük fakadó kötelezettségek (illetve felelősség) között. „Szabadságától nem lehet senkit megfosztani, csak törvényben meghatározott okokból és eljárás alapján” – mondja például a koncepció. Számomra értelmezhetetlen, hogy milyen kötelezettség származna ebből az alapvető jogból a jogosultra nézve, vagy milyen értelemben terhelné őt felelősség. De ugyanez a helyzet az ártatlanság vélelmével, a kínzás vagy a diszkrimináció tilalmával (valamely kötelezettség nemteljesítése igazolhatja a hátrányos bánásmódot, de nem adhat alapot az indok nélküli hátrányos bánásmódra, márpedig a diszkrimináció tilalma erre vonatkozik).

Számomra úgy tűnik, hogy a jogosult kötelezettségéről és felelősségéről értelmetlen azon alapvető jogok esetében beszélni, amikor a jog egy meghatározott bánásmódot vár el az államtól, az egyénnek pedig nincsen választási joga arra vonatkozóan, miként gyakorolja az adott jogot. Jancsinak az ártatlanság vélelméhez fűzött joga például az államra ró kötelezettséget, Jancsit „megilleti” ez a jog, de nem „gyakorolja” azt: nincs módja azt követelnie az államtól, hogy ne vélelmezze ártatlanságát, mint ahogyan azt sem követelheti az államtól, hogy diszkriminálja őt, vagy olyan okból büntesse meg, amely nincs törvényben meghatározva. (Az ismét más kérdés, hogy dönthet úgy, nem érvényesíti ezeket a jogait, ha az állam mégis megsértené azokat.)

Más a helyzet például a szólásszabadság, a vallásszabadság vagy az önrendelkezési jog esetében: ezeket a jogokat a jogosult különböző módon tudja gyakorolni, éppen ezért fogalmilag nem értelmetlen felvetni az ő kötelezettségének vagy felelősségének kérdését. E „diszkrecionális” jogok önálló szerepet töltenek be erkölcsi életünkben. Az az állítás, hogy Jancsinak joga van valamit megtenni, nem vonja maga után azt, hogy cselekedete helyes. Hiába gondolják mások, hogy helytelenül él, és nem fog üdvözülni, ha nem hisz istenben, amennyiben valóban megilleti a vallásszabadság joga, akkor szabadságában áll elutasítani a vallásos hitet. A vallásszabadság tehát azokat a vélekedéseket is védi, amelyeket a többség helytelennek tart. Hasonlóképpen, a véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak a velünk egyetértők véleményét védi, hanem azokét is, akik megítélésünk szerint ostobaságokat beszélnek. A szavazatomat adhatom olyan pártra, amely nem mozdítja elő a közjót, és az önrendelkezési jog véd akkor is, ha életformám sekélyes. Az a társadalom, amely nem ismeri a „jogában áll megtenni” és a „helyes megtennie” közötti különbséget, nem szabad társadalom.

A modern társadalmak világnézeti értelemben plurálisak, ahol az állampolgárok a helyes életre vonatkozóan különböző nézeteket vallanak: más vallási vélekedéseket fogadnak el igaznak, más életformát követnek, más politikai nézeteket helyeselnek. A diszkrecionális jogok egyik funkciója éppen az, hogy segítenek kezelni az erkölcsi nézeteltéréseket: meghatározzák, hogy egy bizonyos körben kinek az erkölcsi helyességre vonatkozó nézetei lesznek az irányadók. Egy példával élve: tegyük fel, hogy Jancsi és Juliska nem ért egyet vallási kérdésekben, mindketten úgy gondolják, hogy a másik helytelen és káros hittételeket követ. A vallásszabadság joga nem dönti el, hogy melyikük felfogása helyes, hanem úgy kezeli a vallási nézeteltéréseket, hogy meghúzza azt a kört, amelyen belül Jancsi, illetve azt a kört, amelyen belül Juliska helyesre vonatkozó nézetei élveznek elsőbbséget. (Jancsi például eldöntheti, hogy melyik templomba jár imádkozni, akár helyes ez Juliska szerint, akár nem. Juliska pedig eldöntheti, hogy egyházi iskolába íratja-e gyerekét, függetlenül attól, hogy Jancsi mit gondol róla.)

Az az állítás, hogy az alapvető jogok kötelezettségekkel és felelősséggel járnak, a fenti értelmezésben éppen a „jogában áll megtenni” és a „helyes megtennie” közötti teret szűkíti le azáltal, hogy csökkenti a jogosult diszkrecionális szabadságát. Nem azt állítom, hogy az alapjogoknak ne lennének korlátaik, és a jogosultat soha ne terhelné kötelezettség arra vonatkozóan, hogy miként gyakorolja a jogait. Nyilvánvaló, hogy Jancsinak kötelessége tiszteletben tartania Juliska jogait, miközben saját jogait gyakorolja. A jogkorlátozás legitim indokai körülhatárolják Jancsi diszkrecionális jogait, de e körön belül Jancsi gyakorolhatja jogait felelőtlenül, ostoba módon, helytelenül.

A jogok és a kötelezettségek (illetve a felelősség) fenti értelemben vett összekapcsolása viszont éppen ezt tagadja, mivel a jogok gyakorlásának ebben a felfogásban létezik egy (vagy néhány) kötelezően előírt vagy preferált módja. Mivel a jogok e felfogása leszűkíti a „jogában áll megtenni” és a „helyes megtennie” közötti különbséget, nevezhetjük ezt a jogosultságok perfekcionista felfogásának is, bár nem állítom, hogy a jogokból fakadó minden kötelezettség szükségszerűen valamilyen perfekcionista felfogáson alapulna. A perfekcionista felfogást követő államot az jellemzi, hogy nem kíván semleges maradni a más jogait nem sértő életformák között, hanem valamely életforma helyessége mellett kötelezi el magát.

Érdemes megjegyezni, hogy logikailag nincs éles különbség aközött, hogy az állam előírja a joggyakorlás erkölcsileg helyesnek vélt módját, vagy korlátozza a joggyakorlás erkölcsileg helytelennek tartott formáit. A jogok és a kötelezettségek perfekcionista összekapcsolásának általános tétele technikailag éppenséggel a jogkorlátozás indokainak és módszereinek felpuhításával szokott megvalósulni: az erkölcsök védelmének jogosultságkorlátozó indokként való szerepeltetése lehetőséget ad a diszkrecionális jogok indokolatlan korlátozására. Az Emberi jogok európai egyezményének vonatkozó rendelkezései éppen ezért többnyire azt követelik meg, hogy a jogkorlátozás egy demokratikus társadalomban szükséges legyen. Ha abból a tényből indulunk ki, hogy a demokratikus társadalmak értékrendszere plurális, akkor ez a kvalifikáció eleve korlátozza a perfekcionizmus veszélyét. A koncepcióból viszont kimaradt ez a kvalifikáció.

Írásomban nem állítottam, hogy a jogok és a kötelezettségek összekapcsolására vonatkozó tételnek minden értelmezése problematikus lenne. A jelenlegi koncepció szövege viszont nem is zárja ki a tételnek egy problematikus, perfekcionista felfogását. Sőt, mivel a jogok és a kötelezettségek korrelativitásának tézisét felesleges alkotmányba foglalni, a jogok és a kötelezettségek egyensúlyának elvét pedig vélhetően a parlamenti többség maga fogja áttörni, éppenséggel a harmadik, perfekcionista értelmezés egyben a legvalószínűbb is. Számos egyéb jel utal arra, hogy az új alkotmány nem fog arra törekedni, hogy egy plurális politikai közösség minden tagja magáénak érezhesse, hanem egyfajta életformát emel hivatalos rangra. (Ilyen az állam és az egyház elválasztását kimondó rendelkezés elhagyása, az egyházak által preferált családmodell alkotmányjogi szentesítése vagy a kereszténységre való utalás módja a preambulumban.) A koncepció ezen pontjainak tartalmi elemzése kívül esik írásom keretein. A jogok és a kötelezettségek perfekcionista összekapcsolása azonban megteremti annak a dogmatikai lehetőségét, hogy az állam ne csak szimbolikusan azonosuljon bizonyos életformákkal, hanem a diszkrecionális jogok gyakorlásánál is érvényesítse perfekcionista nézeteit.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.