A választások előtti héten egy fontos kérdés foglalkoztatta Lengyelországot: bejut-e a szejmbe, és ha igen, mekkora súllyal rendelkezik a másfél évvel ezelőtt a Polgári Platformból kilépő s önálló mozgalmat alakító Janusz Palikot? Az utolsó közvélemény-kutatások már azt mutatták, hogy akár a 10 százalékot is meghaladhatja a programja szerint liberális célokat hirdető, Palikot Mozgalma (RP) nevű párt. Többek között követeli a marihuána legalizálását, az állami szerepvállalás csökkentését a gazdaságban, az egykulcsos jövedelemadót, az állam és az egyház teljes szétválasztását és az egyneműek házasságának elismerését. Az önmagát antiklerikális pártként meghatározó mozgalom létező igényt elégít ki a lengyel társadalomban. A többség természetesen elfogadja az egyház társadalmi integrációs szerepét, de a politikai nyomulást és a magánéleti beavatkozást elutasítják.
Palikot pártjának megerősödésével függött össze, hogy az utolsó napokban felforrósodott a kampány. A Jog és Igazságosság (PiS) minden közvélemény-kutató szerint hajszálra megközelítette a nagyobbik kormányzó pártot, mivel Palikot népszerűségének növekedése egyúttal a Polgári Platformot (PO) gyengítette. Végül két botrányos ügy is Tusk pártját segítette. Egyfelől Kaczyński a választási kampányban kiadott könyvében (Álmaink Lengyelországa) arra tett félreérthetetlen utalást, hogy Angela Merkel kancellár az egykori keletnémet titkosszolgálat segítségével került hatalomra. A PiS egykori kormányzása alatt (2005–2007) már megszokhattuk a párt vezetőjétől a kemény németellenes szólamokat, de most mégis váratlanul került terítékre a „németkérdés”. Kaczyński keményen bírálta a lengyel–német együttműködés jelenlegi formáit, és azzal vádolta a német kormányt, hogy Lengyelországot alárendelt szerepre kényszeríti, miközben saját nagyhatalmi céljait követi. Lengyel részről pedig több kortárs szépírót is megvádolt, hogy német érdekeket szolgál, s „biztosította” választóit, hogy ha kormányt alakíthat, akkor visszaállítja az ország szuverenitását. E kijelentések komoly tiltakozást és bírálatot váltottak ki mindkét országban, és ez elég volt ahhoz, hogy a bizonytalan szavazók inkább a PO-t válasszák.
A PO-t segítette a futballszurkolókkal kapcsolatos vita is. A kormány egy ún. „huligánellenes törvény” tervezetén dolgozik, hogy az UEFA felé bizonyítsa, képes lesz rendbontás nélkül lebonyolítani az Európa-bajnokságot. A szurkolói csoportok ezt úgy értelmezik, hogy a kormány potenciális bűnözőként kezeli őket. Ezért válaszként a stadionokban és a miniszterelnök kampánykörútján kormányellenes jelszavakkal jelentek meg. Mivel Kaczyński a Newsweek lengyel kiadásában kiállt a szurkolók mellett, így a PO egy választási reklámban együtt ábrázolta az agresszív szurkolókat a PiS-demonstrációkon tapasztalt botrányokkal: „Ők elmennek szavazni. És te?” – szólt a film végi felhívás.
Kaczyński más módon is bizonyította, hogy szélsőséges figura. A szmolenszki tragédiával kapcsolatban továbbra is hajlik az összeesküvés-elméletekre, és azt hajtogatja, hogy a kormány nem tett meg mindent az ügy kivizsgálása érdekében. Ezzel párhuzamosan már sor került az első exhumálásra is, mert az elhunytak családtagjai nem minden esetben hiszik el, hogy hiteles azonosítás történt. Kaczyński még az utolsó kampánynapon is hangsúlyozta, hogy aki az igazságot akarja tudni Szmolenszkkel kapcsolatban, annak a PiS-re kell szavaznia.
Emellett más „bűnöket” is felrótt a radikális pártvezető a kormánynak, amelyekért jelenlegi kormánytagok bíróság elé állítását is kilátásba helyezte. Azt ígérte, hogy felülvizsgálják a jelenlegi költségvetést, mivel szakértőik szerint veszélyben van az állam finanszírozása. Rostowski pénzügyminisztert azzal vádolta, hogy szándékosan eladósította a lengyeleket, majd kijelentette, hogy extra módon megadóztatja a bankokat és a szupermarketeket.
Végül az október 9-i választáson csak a baloldalon következett be igazán nagy változás: míg a posztkommunista SLD elveszítette mandátumainak közel felét, addig Palikot mozgalma új pártként a harmadik legnagyobb erővé nőtte ki magát a szejmben. Egyértelműen kijelenthető, hogy az RP-t a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) alternatívájának tekintették a baloldali szavazók is, így voksukkal inkább a szókimondó, karakteres Palikotot támogatták a jellegtelen, világos vízió nélküli SLD helyett. A választások egyik tanulsága, hogy a posztkommunista utódpárt elveszítheti bázisát, ha nem tud a mai kihívásokra világos és határozott választ adni, de az is látszik, hogy a baloldalon is létezhet alternatíva. Igaz, a RP nemcsak a baloldalon keletkezett légüres tér miatt törhetett előre, hanem a két jobboldali párt harcaiba belefáradó lakosság protesztszavazatai is kellettek a sikerhez.
A választások másik következménye, hogy a PiS újabb területeket veszített el. A 16 vajdaságból 11-ben a PO diadalmaskodott, míg a PiS csupán 5-ben, ez hárommal kevesebb, mint a 2005-ös parlamenti választásokon. A választási térképen jól kirajzolható, hogy Kaczyński pártja egyre keletebbre szorul. Az adatok szerint ha csak a mezőgazdaságból élők szavaztak volna, akkor a PiS nyerte volna a választásokat. Vagyis a PiS ott erősebb, ahol nincsenek nagyvárosok, a lakosság iskolai végzettsége átlagban alacsonyabb az ország többi területénél.
Az eredmények azt is világosan mutatják, hogy a radikalizmus nem vonzotta a lengyel polgárok többségét. Bár a legtöbben arra számítottak, hogy az alacsony részvétel a PiS-nek kedvez, ez végül is nem igazolódott be. Míg a tavalyi elnökválasztás első fordulójában 54,9 százalékos részvétel mellett 37 százalékot kapott Kaczyński, addig most hat százalékkal alacsonyabb részvétel mellett hét százalékkal kevesebbet tudott szerezni. Ez azt mutatja, hogy a 2010-es elnökválasztás viszonylag jó eredménye inkább jelentette az ikertestvérét gyászoló vezetővel való szolidaritást, mint a valódi támogatást. Kaczyński most a saját listáján is kevesebb preferenciális szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. A tanulság, hogy a jobboldali radikalizmus akkor tud előretörni, ha az akár bal-, akár jobboldali kormányzó párt hibát hibára halmoz, korrupcióba keveredik, és a gazdaság stagnál vagy visszaesik, ami szociális feszültségeket okoz. Lengyelországban nem ez történt az elmúlt négy évben, így a PO még úgy is fölénnyel nyerhetett, hogy sokan programnélküliséggel vádolták.
A második hely láthatóan csalódás a PiS vezérkarának és híveinek egyaránt. Kaczyński rendkívül szűkszavú megszólalásában először is „elfelejtett” gratulálni a győzteseknek, majd – azzal a szándékkal, hogy hitet adjon reményvesztett híveinek – hangsúlyozta, hogy eljön majd a nap, amikor Varsóban is Budapest lesz. E kijelentésével nem várt „reklámot” produkált Magyarországnak, az internetes fórumoktól kezdve a Facebookon át a napilapokig sok helyen említették a kétharmados Fidesz-győzelmet és következményeit. A legtöbben hozzátették, remélik, hogy Varsó később sem jut Budapest sorsára.
Még nagyobb az SLD vesztesége: a baloldal ugyanis 1989 óta nem szerepelt ilyen gyengén választásokon. Ráadásul az elmúlt években felfelé ívelő tendenciát mutattak. 2005-ös bukásuk óta 2007-ben már 13 százalékot, a 2010-es elnökválasztáson 14 százalékot, majd az őszi önkormányzati megmérettetésen 15 százalékot értek el. Ezekhez képest a 8,24 százalékos eredmény rendkívül gyengének számít. Azonnal felerősödtek a pártvezető Napieralskival szemben álló belső erők. Lehetséges új pártelnökként emlegetik Ryszard Kalisz, Wojciech Olejniczak mellett Leszek Miller egykori miniszterelnököt is. A jelöltekre tekintve úgy tűnik, az SLD képtelen a megújulásra. Figyelmeztető lehet a baloldal számára, hogy vannak olyan klasszikus ipari körzetek, ahol az SLD egyetlen mandátumot sem szerzett, valamint Gdynia, Szczecin és Varsó is csak a párt vezető politikusainak köszönhetően adott mandátumot (Miller, Napieralski, Kalisz). Az okok elég egyértelműnek tűnnek. Az SLD az elmúlt négy évben egyetlen komoly társadalmi-politikai kérdésben sem tudott valódi, karakteres baloldali alternatívát felmutatni, vezetői nem túl karizmatikus személyek, a szakértő politikusok elhagyták a pártot, ráadásul liberális követeléseik gyengén jelentek meg Palikot pártjával összehasonlítva. A változás tehát elkerülhetetlen, az első lépés, Grzegorz Napieralski lemondása megtörtént.
Hogy miért nem lett Budapest Varsóban? Talán azért, mert a két ország politikai, gazdasági és társadalmi problémái – hasonlóságok ellenére is – más dimenzióban, más módon jelennek meg. Míg a Fidesz elsöprő győzelme a szocialista-liberális kormányok katasztrofális teljesítményének és a korrupciós botrányoknak volt köszönhető, ugyanakkor a Jobbik előretörése a cigányság szociális problémájának megoldatlansága és az erre felépített cigányellenes hangulatkeltés eredménye, addig Lengyelországban teljesen más problémák foglalkoztatják a társadalmat. A kormány teljesítménye a többség számára elfogadható, nincsenek nagy társadalmi feszültségek, és nem utolsósorban nincsenek megbélyegzett társadalmi csoportok, nemzetiségek sem. Talán ennek köszönhetően marginálisan jelenik meg a rasszizmus is a közéletben.
A lengyel választások magyar értelmezésénél ügyelni kell arra, hogy a párhuzamosságok ellenére a lengyel és a magyar pártokat nem lehet teljes mértékben megfeleltetni egymásnak. Noha a PO és a Fidesz egy európai pártcsaládhoz tartozik, azonban az előbbi egy európai színvonalú jobbközéppárt, gazdaságpolitikáját tekintve – az utóbbi időben – inkább valamiféle neokeynesianizmust hirdet, addig a jelenlegi Fideszről ez nem mondható el. A PiS pedig nem tekinthető sem a Fidesz, sem a Jobbik lengyel megfelelőjének. Egyrészt Kaczyński pártja gazdasági téren kevésbé globalizációellenes. Bár időnként euroszkeptikus szólamokat is hallani tőle, inkább arra törekedne, hogy az Európai Unió teremtette lehetőségeket nagyobb hatékonysággal használja ki az ország. Az ideológia terén egy erősen antikommunista, nemzeti-konzervatív, a katolikus egyházzal szoros kapcsolatokat ápoló, a jogállami normákat feszegető párt, de nem képvisel rasszista nézeteket.
A lengyel polgárok tehát a stabilitásra szavaztak, nem kívánták vissza a Kaczyński-éra „háborús” hangulatát. Az eredmények azt tükrözik, hogy a lengyel politikában nem tolódtak el a törésvonalak, s nem keletkeztek újak az elmúlt négy évben. A szélsőségesek messzire kerültek a kormányzástól, de még távolabb van ettől a demokratikus baloldal.