A hely és szelleme

Társadalom  |  2012. február 12.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Érdekes figurák néznek le ránk az Új Színház homlokzatáról – nem véletlenül, hiszen a bejárat fölött és a párkányon helyet foglaló alakok abba a formakészletbe tartoztak, amely a századfordulón, az épület keletkezésének korában nagyon elterjedt volt nemcsak nálunk, de egész Európában és a tengerentúlon is.

A Parisiana mulató 1910 körül (Anton Schroll: Budapest új épületei II, Bécs, 1910)

A keleties jellegű motívumok egy része tradicionális szimbólumrendszerbe illeszkedik: elsősorban ótestamentumi vonatkozásai vannak. A hangsúlyos pártázat angyalai bibliai eredetűek, de az egyes építészeti idézeteknek, stilizált növényi ornamenseknek is zsidó gyökerei, elsősorban szakrális vonatkozásai vannak. Figyelembe véve az építész teljes építészeti életművét, a részben az orientalizmus hatását magukon viselő egzotikus motívumok ilyenfajta alkalmazásának inspirációja nemcsak egyszerű motívumátvétel lehetett. Lajta Béla maga is zsidó származású volt, nevét eredetileg Leitersdorferről magyarosította a Magyarország és Ausztria közötti határfolyótól kölcsönözve.

Közvetlenül a budapesti Műegyetem elvégzése után berlini és londoni építészirodákban dolgozott, majd hazatértét követően számos középületet tervezett Budapesten – legnagyobb megbízói jótékony zsidó szervezetek voltak, de több magánmegrendelőnek is tervezett épületeket és építményeket. Ugyanakkor kulturális érdeklődése sokszínű volt, saját gyűjteményében megtalálhatóak voltak néprajzi tárgyak, zsidó kegytárgyak, afrikai szobrok, keleti tárgyak és kortárs alkotások, például Egry József egyik korai festménye is. Épülettípusai széles spektrumon mozogtak, többek között tervezett zsinagógát, tőzsdeépületet, de épített iskolákat, könyvtárat, bankszékházat, üzletbérházakat és magánvillákat is.

A modern építészet bizonyos uniformizáltsága hangsúlyozásával is a nemzetköziségre törekedett. Szinte egy időben, egymással párhuzamosan az építészek egyéni építészeti ideáikon túl nagyon hasonló alapelveket fogalmaztak meg a nyugati nagyvárosokban, Budapesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban, Londonban vagy New Yorkban. A mesterek között aktív kapcsolat volt, folyamatosan figyelemmel kísérték egymás tevékenységét. Elsősorban a korszerűségre törekedtek, az építészeti tervezést körülvevő szellemiségben olyan kulcsfogalmak jelentek meg, mint az újítás vagy a jövőcentrikusság. A modern építészettől a történelmi historizálás mindig is távol állt, sőt a XIX. századi építészet törekvéseit szándékozta meghaladni funkcionális, formai és szellemi vonatkozásban.

Lajta is ezen az irányvonalon haladt, korai épületeiben még alkalmazkodott valamennyire a kor és a megrendelő stílusbeli elvárásaihoz (Malonyay Dezső villája, Vakok Intézete), de az első évtized végétől már egyre inkább a korai modern építészet elvei voltak meghatározók terveiben. A mai Új Színház épületében mesterien ötvözte a korai modern építészet világos, homogén redukált geometriai formáit a szecesszió stilizált színes díszítőmotívumaival – a hagyományon alapuló motívumok használata mellett is, összességében az épület két új művészeti stílus szintézise. A modern építészet az I. világháború előtt, 1909-ben még nagyon progresszívnek számított, gondoljunk csak Lajta másik épületére, az alig pár évvel később épült Leitersdorfer-szabóság üzletbérházára, amely ma Rózsavölgyi-házként ismert a Petőfi Sándor utcában.

A szecesszió és annak geometrizált változata az art deco hűvös eleganciájával és gazdag dekorativitásával mindig is egyfajta nagypolgári exkluzivitást hordozott. A Paulay Ede utcai épület mindezekkel mondhatni sokszínű jelleget öltött, egy mulatóhoz képest talán kicsit túlságosan is – figyelembe véve még a szakrális idézeteket is, bár a szárnyas alakok profanizált változatai később az art deco művészet igen kedvelt figurái voltak –, mint ami a korban elvárható volt. Viszont maga az exkluzív stílus jól illett a Parisiana mulató eredeti funkciójához, amely orfeumként, éjszakai szórakozóhelyként jött létre. A környéken nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű hely, viszont ez lett a legelegánsabb. Részben ez alapján is szokták a kritikusok megjegyezni azt, hogy az egyszerű formájában is gazdagságot sugárzó márványburkolatú homlokzat feltűnő zártsága nem volt éppen szokásos megoldás – az ilyen helyek inkább nyitottak szoktak lenni, hiszen a közönség minél szélesebb rétegeit igyekeztek becsábítani az épület falai közé. Ezt a részletet leszámítva ez utóbbi lehetett az építtető célja is, amit alátámaszthat az, hogy a belső tér három szinten állt rendelkezésre a vendégek számára és több színpadot is elhelyeztek az épületben. Az emeleten például egy kisebb pódium is helyet kapott, az akkor igen kedvelt pesti vicc, a kabaré-előadások számára.

A zenés-táncos hely egyértelműen a könnyed szórakozás célját szolgálta, amely egyébként is igen kedveltnek számított már Európa-szerte. Nagy divatja volt a korban, mind a társas, mind az egyéni produkciókat tekintve, gondoljunk csak a párizsi mulatókra, például a Moulin Rouge-ra, ahol a Parisianához – talán nem véletlen a névválasztás sem – hasonlóan egyszerre volt színpadi produkció és társas táncparkett is.

A tánc hagyományosan a felszabadultság, a mámor hordozója és a kötöttségektől megszabaduló ember kifejezője volt. A mulató számára még klasszikus ihletettségű dionüszoszi ábrázolások is készültek tervként. A színpadi produkciókban aztán az emberi test mozgásának esztétikai szépsége programszerűen került bemutatásra. Az új táncművészet egész Európában hódított, két leghíresebb alakja talán az amerikai származású, de főleg Európában fellépő Isadora Duncan és a később szinte pogány istennőként rajongott afroamerikai Josephine Baker volt, de az 1910-es évektől Magyarországon is sorra nyíltak a táncművészeti műhelyek. Sajnos egyik külföldi táncosnő sem járt a Parisianában, előbbi akár elvben megtehette volna, hiszen pont ebben az időben futott be karrierje, és kezdte bejárni Európát, míg utóbbi hölgy esetében, az 1930-as években már megváltozott az épület funkciója – ekkor már színházként működött, ami természetesen ugyanúgy megfelelt volna a céloknak –, de a kulturális közeg is.

A mulató az I. világháború után, 1919-ben lett színház, azóta 13 típus- és névváltozáson ment keresztül. Az évtizedek során többször is teljesen elrondították a képét, de utóbb sikeresen helyreállították (1987–1990-ben történt a műemlék helyreállítás szempontjából is érdekes rekonstrukció).

Összességében a Parisiana mulató egésze inkább nemzetközi szemléletűnek mondható. Lajta Béla egyszerre kötődött a sok forrásból származó hagyományhoz és az egységes progresszív modernséghez. A mulató tulajdonosa pedig, még ha csak a szórakozás műfaján belül is, de európai műsort – egy kicsit magyart, egy kicsit franciát, egyaránt klasszikust és újszerűt – kívánt nyújtani közönségének.

Amennyiben az épülettel valamilyen mértékben is azonosulni, de legalább történelmi múltját és szellemiségét megbecsülni szándékoznak akár csak egy kicsit is, ezeket a szempontokat figyelembe kell venniük mindenkori birtokba vevőinek.

Igen, igaz lehet a felvetés, bár ebben az esetben elég stilizáltan került ábrázolásra egy-egy alaknál a hat szárny (fejen, derékon és lábon), ezért inkább angyalokra módosítottam a vonatkozást a szövegben.   

...igen, de már nemtom hányadik helyre írom, hogy az oromzati angyalok itt nem kerubok hanem szeráfok...