Egyet nem értési jog

Egy alkotmányos csel után ismét helyzetbe hozták az ultrákat. Bővül a szektoruk, nagypályások lesznek. Kell egy csapat, a lelátók viszont kongnak az ürességtől.

Ez várható a következő idénytől kezdve a Műcsarnokban: lelkesedés, nekibuzdulás, izzadságszag. A klubelnöknek világos elképzelései vannak a taktikát illetően, sőt adott esetben még a játékszabályokat is átírja. Nem a megfelelő poszton lévő kétballábas játékosok, erejüket vesztett öregfiúk és feltörekvő ifjú tehetségek. A középhátvéd csak söpröget, a jobbszélső viszont előreszalad. Gól, na de melyik kapuba? Visszafogott buzdítás az egyik lelátóról (jobb szektor, első sor), hangos füttyszó a másikról (balközép, kakasülő). A focihoz mindenki ért. És a művészethez? Úgy látszik, ahhoz is.

Honoré Daumier: A művészeti iskolák csatája, 1855

Az ingerküszöbünk egyre kijjebb tolódik, bizonyos hatásmechanizmusok már fel sem tűnnek. A formalitásra már nem adunk, csak az ideológia számít. Másfél-két éve még felháborodást keltett, ha egy állami intézmény élére pályázat nélkül neveztek volna ki valakit, ezt ma már egyszerű rutinként kezeljük – ez van. Az már fel sem tűnik senkinek, hogy a kiállítási hely gazdasági működtetésére és kiállítási koncepciójára vonatkozó elképzeléseket nyilvánosan senki nem kéri számon. Ezekre, szinte evidens módon már csak következtetni lehet: a Műcsarnokot a jövő évtől működtető Magyar Művészeti Akadémia eddigi deklarált szellemiségéből, az intézmény alkotmányba foglalt állami támogatásából és néhány elejtett nyilatkozatból.

Két alapvető kérdés merül fel: 1. A Műcsarnok a magyar kortárs művészet egészét, de legalábbis többségét lefedni és bemutatni képes intézmény lesz-e? 2. Milyen elvek alapján fog kapcsolatot kialakítani a külföldi partnerintézményekkel? Tehát az intézmény hova pozicionálja magát hazai és nemzetközi szinten?

Az első kérdésre sajnos könnyű válaszolni: nem lesz az, hiszen az egyetértési joggal – jelentsen ez bármit is – rendelkező akadémiai elnök, Fekete György kijelentéseiből az derül ki, hogy szándékában is szűk keretek mentén ad csak teret a megnyilvánulásoknak. Célja a művészet pluralizmusa helyett annak egyneműsítése, kulturális felvirágzás helyett monokultúra.

A Műcsarnok eddigi főbb célkitűzései között szerepelt a kortárs magyar művészet mind szélesebb nemzetközi megismertetése és viszont. Vajon a külföldi progresszív szemléletű alkotók és kiállítások a jövőben is helyet fognak kapni az intézmény falain belül? És a Budapesten kiállított művek vajon befogadást nyernek Londonban, New Yorkban, Párizsban vagy Berlinben? Hiszen az itthoni kiállítások referenciaként is szolgálnának egy nemzetközi megismertetéshez és megmérettetéshez.

Európában számos nagy múltú művészeti akadémia működik. Tevékenységük összetett, az oktatástól kezdve a tudományos kutatáson keresztül a klasszikus és kortárs kiállítások rendezéséig. Az 1768-ban Sir Joshua Reynolds elnökletével létrejött londoni Royal Academy of Arts egyszerre hagyományosan mértéktartó és progresszív. A jövő év elejétől Édouard Manet portréfestészetén keresztül keresik a „modern ember” identitásteremtő igényét és képességét. De például 1997-ben ők rendezték meg a Sensation című kiállítást a Young British Artists csoport számára: az igencsak progresszív irányokat mutató művészek azóta a nemzetközi művészeti élet kiemelt alkotói lettek (például Damien Hirst).
Az 1648-ban alapított francia művészeti akadémia ma már a sok intézményt magába foglaló Institut de France keretén belül működik. A Manet művésztársaként ismert Claude Monet múzeumként berendezett egykori házának működtetése mellett olyan kiállításokat rendeznek, mint az orientalizmus után érdeklődő Delacroix vagy a korabeli városi térrel foglalkozó Canaletto. Tehát a középpontban a művészeti minőség áll.
Az 1744-ben alapított madridi akadémia a modern életérzést hirdető francia szobrász, Auguste Rodin rajzait állította ki úgy, hogy közben párhuzamokat keresett néhány spanyol művésszel, mint a társadalomkritikában és a lélek sötét oldalának feltárásában élenjáró Francisco Goyával. Egyébként utóbbi anno még az akadémia elnöke is volt, de későbbi tagjai között olyan dekadens művészeket is találunk, mint Pablo Picasso és Salvador Dalí. A sort még hosszan lehetne sorolni Bécstől kezdve Berlinen keresztül Rómáig. A nemzetközi gyakorlat ez: klasszikus modernség, populáris kultúra, társadalmi kérdések, közösségi elv, pszichológia, nemi identitások kérdése, egyszóval élet, halál, lélek, szex, élet, halál, lélek, szex.

Persze nem feltétlenül kell ezt az utat választani – bár a mércén a szellemiség és szemléletmód jól kivehető –, de akkor melyiket is? Azt azért nehéz elképzelni, hogy egy külföldi kiállítás befogadása hogyan lesz az előfeltételként megszabott „nemzeti kötődésű” elvnek megfelelő. A kontraszelekciónak más kritériumai is kirajzolódni látszanak: a „külföldön magyarnak tartott” és Magyarországon külföldinek tartott művészek nem férnek bele az előfeltételként szabott kategóriába.

Egy elhibázott szakmai koncepció esetében az okozhatja a legnagyobb kárt, hogy elsorvad egy országos jelentőségű intézmény, egy idő után elhasználódik annak múltja, jelene és jövője. Egyébként valahogy az ügyben érdekelt felek – művészek, művészettörténészek, kurátorok, galeristák stb. – mintha egy kicsit megint elfelejtkeznének egy csoportról: a közönségről. Ugyanis neki szól ez az intézmény, és ha őt nem fogja érdekelni valami, akkor nem fog elmenni megnézni – itt még a busszal hozott csoportok sem segítenek, mint ahogy nem segített az Új Színház esetében sem. Ez egyébként már onnan is látszódhat, hogy a konzervatív ízléspreferenciával és kötődéssel rendelkező emberek egy része is kezd már most, a tényleges átadás előtt elhatárolódni az előre bejelentett szellemiségtől. Mert ha az ultrák a jövőben is elvhűek akarnak lenni, akkor itt valami borulni fog. A józanság és a demagógia, a megfelelési vágy és a művészeti élet realitása fog konfrontációba kerülni egymással.

Mert egyetértési vagy egyet nem értési joga végül mégiscsak a közönségnek lesz.


Source URL: https://szuveren.hu/tarsadalom/egyet-nem-ertesi-jog

List of links present in page