A kormány uralkodó álláspontja szerint „tartalmi szempontból az alkotmány módosítása esetén alkotmányossági aggályok nem vethetőek fel”. Továbbá az alkotmány suttyomban előkészített és villámgyorsan levezényelt módosítási eljárásaiban sem lehet kivetnivalót találni, amennyiben a formális szabályokat betartották. Egyik állítással sem értek egyet. Meggyőző érveket lehet felsorakoztatni amellett, hogy az alkotmánymódosításnak vannak tartalmi korlátai, és amellett is, hogy az alkotmánymódosítási eljárások felgyorsítása során a kormány nem rendeltetésének megfelelően alkalmazta a jogalkotás és a parlamenti eljárás szabályait. A következőkben azonban nem ezekről lesz szó, hanem arról, hogy a kormány médiarezsimje nem felel meg az általa kitűzött céloknak sem, és számos olyan elemet tartalmaz, amely még a fenti uralkodó álláspontok elfogadása mellett is az alkotmányba ütközik.
A kormány médiaátalakítási javaslata már nyár elején készen állt. A Cser-Palkovics András és Rogán Antal által jegyzett, alkotmánymódosítást is tartalmazó javaslatokat június 11-én, péntek este tették fel a parlament honlapjára, június 14-én pedig már gőzerővel beindult a törvénygyártó gépezet. De hiába ez a nagy tempó. Amilyen lendülettel akarták megragadni és törvénybe vésni az alkotmány nekik tetsző értelmét, az olyan könnyen csúszott ki a kezük közül. Az alkotmány hatályos változata is rögzíti mindenki jogát a véleménynyilvánítás szabadságához, illetve elismeri és védi a sajtószabadságot. Az idei nyár óta az alkotmány nem tartalmazza a tájékoztatási monopóliumok tilalmát, de védelembe veszi a sajtó sokszínűségét és a demokratikus közvéleményt. Az új médiarendszert kialakító törvények értelmezése szempontjából e két elv egymáshoz való viszonya a legfontosabb.
Az alkotmány alapján a sokszínűség biztosítása a szolgáltatók összességének, a médiarendszer egészének a feladata, nem kötelezhető erre minden egyes médiatartalom-szolgáltató. Még az új sajtótörvény is összhangban tartható ezzel az elvvel, mivel a tartalomszolgáltatók összességének feladatává teszi a hiteles, gyors, pontos tájékoztatást a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. Így a sokszínűség követelményét nem lehet számon kérni minden blogon, honlapon, portálon, újságon, hetilapon. A médiarendszer egészének kell megfelelnie ennek a követelménynek. A kiegyensúlyozottság és tárgyilagosság követelményét pedig csak a hírszolgáltató tevékenységet végző tévéken, rádiókon és az internetes portálok videorovatain lehet számon kérni.
A sokszínűség tehát a törvény kontextusában sem jelenthet mást, mint pluralizmust: eltérő, egymással vitatkozó vélemények és identitások nyilvánosságát. Ebben az értelemben kapcsolódik a demokratikus közvélemény védelmének a kötelezettségéhez. Azok a közlések kapják a legnagyobb védelmet, amelyekre a demokratikus társadalom működéséhez szükség van. A népszuverenitás és a korlátozott hatalom elvéből fakadóan a kormányzat nem csupán a törvényhozásnak és esetlegesen a bíróságoknak felelős, hanem a közvéleménynek is köteles számot adni tevékenységéről. Éppen ezért minden olyan közlés, amely a kormányzatra, politikusokra, hatóságokra, közhatalom-gyakorlókra és a közszereplőkre vonatkozik, kiemelt alkotmányos védelemben részesül.
A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom fejlődésének alapfeltétele. Csak nagyon szűk körben fogadható el a politikai beszéd és a politikához kapcsolódó közérdekű közlés korlátozása. Az újságírói szabadság a kíméletlen vélemény, a túlzások vagy akár provokáció lehetséges alkalmazására is kiterjed. A kifejezés szabadsága nemcsak azokra a közlésekre vonatkozik, amelyeket kedvezően fogadnak, vagy nem tartanak bántónak, hanem azokra is, amelyek sokkolnak, sértik és zavarják a hatóságokat vagy a közösség egy részét. A sajtó csak ilyen védelem mellett tudja ellátni közhatalmat ellenőrző funkcióját. Az állam kötelessége olyan nyilvánosság megteremtése, amely lehetővé teszi a közhatalom-gyakorlás hatékony ellenőrzését. A demokratikus közvélemény védelmének elve az európai joggyakorlatban ezt jelenti. Ez következik az alkotmánybíróság eddigi gyakorlatából, és ez van leginkább összhangban a módosított alkotmány szövegével is.
Amennyiben a fentiek szerint értelmezzük a demokratikus közvélemény védelmét, könnyen belátható, hogy a formálódó médiaszabályozás több eleme aránytalanul korlátozza a sajtó szabadságát, elnehezítve a demokratikus közvélemény kormányzatot ellenőrző tevékenységét. A közerkölcs például túl tág és meghatározhatatlan fogalom ahhoz, hogy szóláskorlátozás alapja legyen. Ezt a tartalmi korlátot is csak a demokratikus közvélemény védelmének elvével együtt és arra tekintettel a lehető legszűkebben kell értelmezni.
Az újságírók forrásvédelmére vonatkozó szabályok, amelyek a hatóság számára formális indokok alapján kiadhatóvá tehetik a védett információkat, nemcsak veszélyt jelentenek a sajtószabadságra, hanem alapvetően kérdőjelezik meg a kormányzat elkötelezettségét a közhatalmat is ellenőrző demokratikus sajtó iránt. De ugyanilyen aggályosak a médiatanács tagjainak választásával és működésével kapcsolatos passzusok is, amelyek teljesen kiszolgáltatottá teszik a tartalomszolgáltatókat a hivatalnak és ezen keresztül a kormányzatnak. Jól szemlélteti a több mint cinikus hozzáállást, hogy az Írisz Tv kontra ORTT ügy és a Sláger-Danubius kontra ORTT ügy után és több alkotmánybírósági határozat ellenére a tervezett szabályozás kizárja a bírói jogorvoslatot a hatóság jogsértő műsorszolgáltatási pályáztatása esetén. Ez lényegében az erőfölény és a korrupció kodifikálása. Egy olyan államban, ahol komolyan veszik a demokratikus közvélemény védelmét, ilyen szabályok nem fogadhatók el.