A jogállam felszámolásának felára

Gazdaság  |  2010. december 13.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A közgazdász számokba foglalt fokozatokban, átváltásokban, nem pedig vagy-vagyokban látja a világot. Ez nem a vizsgálat tárgyából, hanem a közgazdaságtan módszertanából következik.

Amikor tehát a jogász vagy az emberi jogi aktivista Magyarországot a jogállam vagy önkény válaszútján látja, akkor a közgazdász egy ilyen táblázat felett ráncolja a homlokát:

A táblázat (melynek forrása az MNB legfrissebb inflációs jelentése, 3-6. táblázat) azt mutatja, hogy a kockázati felár (nagyjából a magyar és német államkötvények kamatkülönbségének) különféle értékei (növekedése) mellett milyen hatással lesz a kormány adócsökkentése a gazdasági növekedésre. A táblázat tehát nem mondja meg, hogyan alakul majd a kockázati felár, de az kiderül belőle, hogy a felár különféle értékei mellett miként teljesít a gazdaság. A számok Kátay Gábor és Benczúr Péter egyszerű modelljéből adódnak, és lehet, hogy nem pontosak. Ha viszont igazuk van, az adócsökkentés még legjobb esetben is tíz év alatt összesen 3,5 százalékos gazdasági növekedést és 0,4 százalékos foglalkoztatásbővülést eredményez. De most nem is a konkrét számokról lesz szó, hanem arról, hogyan jelenik meg a jogállam felszámolása a közgazdász számításaiban.

Veszélyes befektetni egy országban, ahol a kormány hetente módosítja az alkotmányt, illetve olyan alkotmányt fogad el, melyet a társadalom jelentős része illegitimnek tekint; ahol visszamenőleg ágazati sarcokat vetnek ki, és nincs apelláta a nyugdíjbefektetések kisajátítása esetén, s ahol öt évre visszamenőleg lehet bér jellegű kifizetéseket elvonni állami alkalmazottaktól. Nehezíti a helyzetet, hogy csak a kormány kétséges számaiból lehet tájékozódni a költségvetéssel kapcsolatban, mely ráadásul felhalmozás felélésével és ideiglenes bevételekkel pótolja ki az adócsökkentés okozta hiányt, s az esetleges trükköket feltárni képes sajtóra szájkosár kerül. A kormány ráadásul közvetlenül igyekszik irányítani a monetáris politikát is.

Ez általában nem azt jelenti, hogy egy ilyen országba egyáltalán nem jön be pénz, csak azt, hogy a befektető magasabb hozamot vár el, mint egy hasonló, de kiszámíthatóbb országban. Ez persze a beruházások mennyiségének csökkenésével is együtt jár, mert minél magasabb az elvárt hozam, annál kevesebb olyan beruházást lehet találni, amely az elvárásoknak megfelelő jövedelmezőséget produkál. Erről szól az első oszlop.
Hogy mennyivel ugrott meg az elmúlt fél év során Magyarországon a kockázati felár, és hogy abból mennyi tudható be a kormány durva, ad hoc és jogállamellenes intézkedéseinek, azt nem könnyű megmondani. Talán nem tévedünk, ha 2010 decemberére legalább egy százalékra tesszük ezt a bizalom megingását jelentő ugrást. Ezzel a számokban kifejezett bizalomcsökkenéssel kapcsolatos (nem azonos, mert az az államadósságba való pénzügyi befektetés kockázatáról szól) leminősítésünk.

A fogósabb kérdés az, hogy vajon ez a kb. egy százalék egyszeri kilengés-e, amit a magán-nyugdíjpénztári einstand gyors lezavarása és az új alkotmány elfogadása után, mint rossz álmot, elfelejtenek a befektetők. Vagy a tüntetésekkel, alkotmánybírósági ellenállással, a minden nyomás dacára a magánnyugdíjpénztárban maradó tömegekkel, az egyre átláthatatlanabb költségvetésekkel, az EU-ból és Strasbourgból érkező jelzésekkel, további leminősítésekkel együtt 2011-ben és 2012-ben még tovább növekszik ez a felár?

A magyar kormány a kormányzati közgazdászok szerint a gazdasági növekedés kedvéért tiporja lábbal a jogállamiságot és a magántulajdon szentségét (ezeket az elvszerű konzervatívoknak is igen fontos alapértékeket). A fenti táblázatból viszont jól látható, hogy a kormány szűken közgazdaságtani szempontból is rosszul számol: a hazai befektetésektől elvárt hozamnak a kormányzat intézkedései hatására bekövetkező megugrása könnyen elérheti azt a szintet, amely mellett a beruházások visszaesése nemcsak tompítja, de teljesen ki is oltja a személyi és vállalati adók csökkentésétől remélt, gazdasági növekedésben és foglalkoztatásban megjelenő hasznot.

Amit a kormány csinál, az nem csupán az ország gazdasági felemelkedése érdekében kötött, jogállamiságunkat kompromittáló fausti alku: Orbán és Matolcsy programja - most úgy tűnik - nem csak az örökkévalóság időhorizontján, hanem rövid távon, pusztán számszakilag is rossz üzlet az ördöggel.